Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

II. Fejezet • A Regula elterjesztése és a nyugati keresztény kultúrközösség megteremtése a koraközépkorban

sokat változtak azóta, hogy Szt Benedek — elsősorban a VI. századi Montecassino viszonyait tartva szem előtt — megírta reguláját. Szt Benedek zárt, önellátásra berendezkedett s a világtól szinte teljesen elkülönült kolostori közösség számára írta meg rendszabályát. Annak elvein többszörös módosítást eszközölt Szt Gergely pápa, amikor hithirdető munkára alkalmazta a szerzeteseket. Ám az angol-szász kolostorok az egyházi és a kulturális élet megszervezése és irányítása révén a társadalmi és gazdasági életben is fontos, kiemelkedő helyzetbe jutottak. Hasonló lett a fejlődés iránya a frank birodalomban és részben Itáliában is. A Merovingok s még inkább a Karolingok korában a mindinkább erősödő, majd kizárólagossá váló bencés szerzetesség nemcsak kulturális, hanem gazdasági szempontból is vezető szerepet nyert, és szoros kapcsolatba került a világgal. A kolostorokat elsősorban ugyan az uralkodók és az alapítók, de aztán magánosok is sok és nagy birtokadományban részesítették. Az előbbiek ezáltal földi és túlvilági boldogulásukhoz igyekeztek hasznos támogatókat találni bennük, az utóbbiak pedig sokszor a hatalmasokkal szemben kerestek védelmet és biztonságot a pásztorbot árnyékában s ezért adták magukat és tulajdonukat (se, sua) az apát joghatósága alá. Mások, főleg magányos öregek és betegek tisztességes megélhetésüket kívánták biztosítani s annak ellenértékeként haláluk után a kolostor örökölte javaikat. Sokan lelkük váltságáért (pro mercede animae, pro remedio salutis animae) s a szerzetesek imádságáért tettek nagy adományokat az apátságok, illetőleg azok védőszentjei javára. Ily módon a karoling-kor viszonylag kevés, de népes apátsága jó anyagi viszonyok közé került. Egyesek a püspökségekkel versenyeztek s országos vonatkozásban is jelentős latifundiumokkal rendelkeztek — azzal a hátránnyal, hogy azok nem alkottak öszszefüggő egészet, hanem az országban s nem egyszer külföldön is szétszórt birtoktestekből álltak. A leggazdagabb apátságok közül Bobbio és Fulda állítólag 15 000, a párizsi St Germain 6600, a fontennellei St Wandrille 4260, a belga St Bertin kb. 3600 telekkel rendelkezett. Itáliában a longobard királyok főleg Bobbiót és Farfát, Nagy Károly pedig Montecassinót és a volturnusi Szt Vince-apátságot gazdagította. Az olasz apátságok általában mégis jóval szerényebb keretek közt gazdálkodtak, mint az északiak. így Montecassino birtokáliományát, a „Terra Sancti Benedicti"-t St Bertinével vehetjük azonosnak, a volturnusi „Terra Sancti Vincentii"-t pedig annak felével. 102