Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850
e, m, e másik részében vannak jezsuiták, akik alsóbb iskolákat tanítanak Eszéken és Pozsegán. A ferenceseknek 3 kolostoruk és 6 rezidenciájuk van, E kolostorok- és rezidenciákban kettő kivételével most parókiákat vezetnek. Vannak e részben a Drávához közel eretnekek is. Továbbá két görög szertartású szakadár pkség, az egyik Pakrácon s ennek pke a pátriárkái címet is felvette, de ez jelenleg üresedésben van. A másik Komogovinán, Van két világi apátság, most csak címzetesek, s egy nagy szerzetes apátság. Három világi prépostság, köztük a pozsegainak káptalanja is volt, most még nincs. A klerikusok bécsi kollégiumában jelenleg 20-an tanulnak felsőbb filozófiát és teológiát. Bolognában 5 kispap tanul teológiát, egy világi ifjú jogot s egy másik orvostudományt. Mindkét kollégium élén zágrábi sz, e.-i kanonok áll. De e helyeken nem mindig egyenlő a kispapok száma. Rómában az Apollinaris-kollégiumban is van a pknek néhány klerikusa. A jelenlegi pk. kormányzásának ideje alatt vezették be a zágrábi szem.-ba a retorika tanítását. A sz. e.-nak két poenitentiariusa van, a keresztény tanítás is folyik benne. A szertartásoknak is van egy oktatója, aki a fölszentelendőket gyakoroltatja. Van egy igazgatója a lelkigyakorlatoknak is, amire a kispapok a rendek fölvétele előtt kötelesek. E hivatalokat most sz. e.-i kanonokok töltik be, de a katekézist a plébánosok tartják. Ebben az időben állít fel a pk. teológus-kanonokot az erkölcstan és a lelkiismereti esetek tanítására. Az e. m.-ben tartandó népszámlálástól a népnek ebből keletkezett zavargása miatt a plébánosoknak el kellett állniok. Az e. m. mindkét részében a pk. ezekben az időkben kb. 12.000 hívőt bérmált. Két ájtatosság, az egyetemes jubileumé a békéért 11 és a 40 órás szentségimádásé a közszükségletekért, mind a megrögzött bűnösöknek, mind pedig másoknak jelentős megtérését eredményezte. E. m.-i zsinat ebben az időben nem volt a háború s a népnek, főként a gyanús valachoknak mozgolódása miatt, hanem üdvös pki rendelkezések pótolták. Sk. aláírás, és pecsét. 1731- és 1774-ben mindkét kötelezettségére halasztást kér a pk. 1794-ben Paltoni Octavius római kanonok végezte el megbízásból a liminát. Egy mellékelt kis cédulán: „Dall anno 1709. a questa parte niuna visita si è trovata fatta dalli suoi antecessori. " Zágráb, 1794. febr. 15. Verhovácz Miksa püspök jelentése. A pkséget Sz. László a XI. század végén alapította. Hogy mikor és ki építtette a tatároktól a XIII. század közepe táján földúlt sz. e.-at, nem tudni. A mairól biztos, hogy II. István után, aki il 1700-ban.