Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850

nál. A plébánosi beiktatás díja minden 100 r. frt. jövedelem után 6 frt, a tiltott fokok vagy a kihirdetés alóli fölmentés 6 r. frt. A pki joghatóságnak vannak akadályai: a hitehagyás, vegyesházas­ság, az eretnekek házassági ügyei, az eretnekek stólájának elvé­tele a plébánosoktól, a menedékjog, amint a mellékelt törvénycikk­ből világos. [írásban mellékelve a vallásügyről szóló 1791: XXVI. cikkely,] A pk. néhány templom fölszereléséről gondoskodott, főként földesurasága alá tartozó helyeken, új paplakokat emelte­tett, új orgonákat szerzett be, A sz, József-társulatot, amelyet a császár már csaknem eltörölt, a pk, visszaállította. Tizenkét Lőcsén tanuló, elsősorban konvertíta ifjúnak évente jelentős segítséget ad, A pki épületekre több mint 16.000 frtot költött, A kóruson jelen vannak: a káplánok váltakozva, a tanul­mányaikat végzett, itt időző kispapok, a laikus kántorok és a hetes kanonok, nagyobb ünnepeken többen is. A konventmísét váltakozva a káplánok végzik. A nagyprépost távol van ugyan javadalmától, de csak 3/é órára; az összes ténykedéseket káplánok által végezteti, közben ő maga is működik. Népesebb helyeken és nagyobb távolságra lévő filiák esetében káplánok vannak. El­látásukról és fizetésükről vagy a plébános, vagy a vallásalap gondos­kodik, A plébánosok személyesen vagy káplánjaik által advent­ben és nagyböjtben csaknem mínennap, egyébként vasár- és ünnep­nap végeznek keresztény tanítást. Erre bizonyos időn át a e, m. egyes helyem olykor minorita misszionárius katekétákat is használ­tak. A pk. meghagyta a plébánosoknak, hogy az eltörült ünnepe­ken is misézzenek a népért. Megparancsolta továbbá, hogy min­den kerület negyedévenként erkölcstani és rituális gyűléseket tartson. Az előző gyűlésen föladott esetet a következőn a kisorsolt oldja meg. A lelkipásztorkodó szerzetesek többnyire hűen teljesítik kötelességüket. Ha ezt nem teszik, a pk. rászorítja vagy elmozdítja őket, mert mind ad nutum amovibiles, kivéve a csütörtökhelyi plébániát, amely régtől fogva a minorita konventé. Világi papság híján több szerzetes plébános, de a pk. lassankint világi papokkal helyettesíti s konventjeikbe szándékozik visszaküldeni őket. Nincs szerzetes a kolostoron kívül, csak a Csáki grófoknál lévő házikáp­lánok s az irgalmasok kéregetés idején. Czabaffi János szepesi kanonok a Lőcsén tanuló szegény, elsősorban konvertita ifjúságnak alapítványt tett. Húszan részesül­nek benne, az évi kamatból egyre 8 r, frt és 20 kr jut. Az irgalmasok kórházát elöljáróik vizitálják. A nép erkölcsei, főként ahol nincsenek eretnekek, sőt közöt­tük is jók ; keveseket kivéve, akik hitühet elhagyták, a törvény­ben oltalmat találva. A katolikusoknak nagy kárukra van az eret­nekeknek adott imaház-építési szabadság, az aposztatálás és vegyes­házasság. Minthogy a mellékelt törvényben sok olyan dolog van,

Next

/
Thumbnails
Contents