Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850

az a három szerzetes, kik parókiák ellátására voltak kihelyezve, visszahivatott. A konventek vizitálásának és a delegált joghatóság gyakorlásának szükségessége nem merült fel. A szem.-ban jelenleg 48 növendék van. Az arab és szír nyelv kivételével mindazokat a tárgyakat tanulják, amelyek a pesti és bécsi egyetemen elő vannak írva, a tehetségek szt. különböző, de azért kielégítő eredménnyel. Ha valaki megbukik a vizsgán és intés után sem jobb az előhaladása, magasabb rendelkezések szt. elbocsátják. A kispapok a sz. e.-ban és szükség esetén más temp­lomban is vas.- és ünnepnap segédkeznek. Semmiféle taksának nyoma sincs, de nem is szükséges. Az alap. misék táblája a sekrestyékben ki van téve. A kon­fraternitásokat már 30 év előtt eltörülték, az iskolák és a hozzá­juk tartozó alapok mások igazgatása alá kerültek. Csak a sz. h.-ak maradtak fönn; ezekben az alapítók szándékának teljesítése a plébános és a kezelő gondja. Az esetleges hiányokat orvoslás céljából a pknek jelentik. A sz. h. vezetőitől és minden templom­tól évenkinti számadást kíván a pk. Kimondott kórház nincs az e. m.-ben. „Pro modérai admodum malignantis saeculi genio in multís, praesertim antiquioris temporis et educationis hominibus, sed cumprimis in plebe probi mores, vêtus devotio et píetas adhuc maxima in parte vigere cum verítate díci potest; impletur nempe, quod scriptum est: pauper et inops laudabunt nomen Tuum." Erős a remény Őfelségében, hogy a bomlásnak határt vet s a pkök és papok törekvéseit segíti. A pk. kérései a nemzeti zsinat határozataitól függenek. Mert bár a pk. nem volt ott jelen s így, mivel még nincsenek a maguk módján közzétéve, teljesen nem ismeri őket, mégis azt hiszi, hogy az e. m, igazgatásában néhány dologban jó szolgála­tot fognak tenni. Fenti keltezés és sk. aláírás. Referátum. Bár 1808, júl, 11, óta nyitrai pk, még egy jelentést sem adott be az 1823-on kívül, amely pontosan a Bene­dek-féle utasítás szt. készült. A poenit, kanonokra nézve: mivel a nép ünnepnapokon látogatja a sz. e.-at, nagyon hasznos lenne a poen, kanonok; könnyen megalapítható, neki adván az első üresedésbe jutó kanonoki javadalmat. A teol. kanon.-nál: nem nevezhető valóban annak, mivel nincs a Trid, V. 1. de ref. szt. alapítva, amely kifejezetten kívánja, hogy a teológusnak külön praebendája legyen, és XIII. Benedek Pastoralis Officii konst. szt. pályázat útján kell betölteni, s a teológia borostyánosának kell lennie. A pknek az egyház törvényei szti teológusról kell gondoskodnia; ne a szem.-ban tanítson, hanem tartsa meg a Szent­írásról szóló oktatásokat, amint kötelessége. Az e. m. vizitálásá­nál: meglepő, hogy a pk, ki annyira buzgólkodik e. m.-je érde­kében, oly kevéssé vizitálta, illetve vizitáltatta. Tizenöt éven belül

Next

/
Thumbnails
Contents