Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850

vallásalap neveltessen. Az újonnan kibocsátottakon kívül az e. m.-nek növendékei így oszlanak meg: Közülük négyen a v. a. terhére neveltetnek, a többiek a szem. alapjainak kamataiból. A szem. alap a pkök, a káptalan és a pap­ság adományaiból alakult. Növeléséhez nagy mértékben hozzájárult VI. Károly, aki 1730-ban elrendelte, hogy a kanonokok és papok kötelesek érvénytelenség terhe alatt végrendeletükben bizonyos összeget hagyni a szem.-ra. Ezáltal a szem. alapja 116,822 valut, frtra emelkedett. Ennek évi hozama 5,054 val. frt. Ami ezenfelül szükséges, azt a Fundus Regulatorum Episcopatuum pótolja. Ha ez sem lenne elégséges, akkor a pki jövedelmet kell igénybevenni. Xenodochium és más jámbor intézmény 20 van az e. m.­ben. Kevésnek van földje, a legtöbbnek pénzalapja van. Ennek kamatjaiból és a hívők adományaiból tartják el a szegényeket, sőt esetleg szerény ruhával is ellátják őket. A rezidenciát eddig a legpontosabban megtartotta; háromíz­ben volt távol: egyszer két, másszor egy hónapra az orsz. gyű­lésen, harmadszor 1810-ben, amikor a szemináriumot sebesültek­nek foglalták le s a pki palotában is katonai hivatal szállt meg; ő ekkor palotájában adott helyt a klerikusoknak, s így kiszo­rítva szükségből szomszédos birtokán, az eszt. e. m.-i Radosnán tartózkodott. Az egész e. m.-t egyszer a bérmálás alkalmából, másszor canonica vísítatíókor személyesen bejárta. Valahányszor az e, m, egyik-másik részében elintézendő ügye van, az esperese­ket küldi ki, akik neki jelentést tesznek. Jelenleg a sz. e. és káptalan vizitáció jávai van elfoglalva. Minthogy Magyarországon már régen nem volt zsinat, ebben az e. m.-ben sem. Mult évben a prímás nemzeti zsinatot hívott össze s pontjait előzetes e. m. zsinati megbeszélésre szét­küldte, de a pk. ennek megtartásában akadályozva volt egyrészt betegsége miatt, másrészt mivel az idők körülményeire való tekin­tettel nem akarta a klérust távoli helyeiről jelentős kellemetlen­ségek és károk miatt összehívni. De a klérusnak a pontokról való vélekedését a káptalannal megtárgyalva, írásban elküldte a nemzeti zsinatnak. — Vizitációkor minden templomban személye­sen beszélt a néphez. — Minthogy a magyar e. m.-kben a pénz­beli büntetést már régen eltörülték, nincs szükség depositoriumra, sem jámbor célra nem alkalmazható, A pki irodában nincs taksa, A helynökségi hivatalban a királytól meghatározott díjak vannak érvényben, melyek csekélyek. Nem követelik szigorúan, hanem elfogadják azt, amit ki-ki felajánl. Legnagyobb akadály a pki joghatóság gyakorlásában, hogy a nyitrai szem.-ban a nagyszombatiban (alap. hely) . a Pazmaneumban a pesti Központiban . , . . . . 48 . 3 . 2 . 6 összesen 59

Next

/
Thumbnails
Contents