Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850
jogosnak és méltányosnak látja. [Oldalt odaírva;] a bíborosprefektus beszélni fog ennek érdekében Őszentségével. [Más írással:] őszentsége 3 évre beleegyezett. 2.) A szanáció megadását javallja. [Oldalt :] Őszentsége szanálta, a Kongregáció figyelmeztesse a pköt, hogy a jövőben hasonlók ne forduljanak elő. 3.) Őszentsége ítéletétől függ. [Oldalt:] a prefektus beszélt róla a pápával, aki az Offíciumhoz utalta. 4.) E pontot a referáló, hivatkozván hogy teljességgel az Offíciumhoz tartozik, szórul-szóra átírja, a pk. majd onnan kapja meg a feleletet. [Oldalt:] Azt kell válaszolni rá, hogy kétes keresztség eseteiben a pk. értesítse a Conciliít, a körülményeket mind fölemlítve, s a Kongregáció meg fogja adni a választ, mivel általános szabály nem állapítható meg. Ha a pk. feltételesen újra megkereszteltette, az ügy el van intézve. Szükséges tudni, vájjon a víz valóban érte-e a keresztelő kezén át a keresztelendő fejét, vájjon az illetőnek meg volt-e a szándéka ily cselekedettel azt tenni, amit az Egyház tesz s amit Krisztus elrendelt. 1762-ben a megbízott Pinto Poloni Bertalan helyett Rinaldi Ferenc végezte el a liminát. 1766. Gr. Zichy Ferenc püspök jelentése. Az utolsó jelentés óta a győri sz. e.-at kívül-belül megújították és földíszítették, s a munka jelenleg is folyamatban van. A teol. praebenda még nincs teljesen az előírásoknak megfelelően megszervezve, mivel a szem. már harmadik éve épül. De azért e közben a kispapok nevelése semmiféle kárt sem szenved. Mert a jezsuiták akadémiájában tanulják a tudományt, otthon pedig a prefektus az erényekre és egyházi fegyelemre oktatja őket. A szem. épületének befejezése után a pk, gondoskodni fog róla, hogy a teol. kanonok tisztjét az apostoli előírások szt. gyakorolja. A pk. azt hiszi, hogy a szombathelyi társasegyházban, ahol csak négy kanonok van és szem. nincs, nem kell teol. javadalmat fölállítani. A poenitentiariát a sz. e.-ban már kijelölte és gyóntatót kinevezett. — 1765-ben Tatán az Eszterházy grófok alapítványa folytán hét piarista telepedett le. Ugyanezen évben a betegeknek szolgáló Sz. Kamill-féle szerzetesek, a királynőtől alapítványt nyerve, a győri külvárosban telepedtek le, — A pléb. templomokat a lehetőség szt. javítják s a szükséges fölszereléssel ellátják. A plébániák száma a népszaporodás és az istentisztelet s a szentségek kiszolgáltatásának alkalmasabb végrehajtása miatt csaknem minden évben növekedik, jelenleg már 318 plébánia van. A rezidenciát megtartotta, csak 1764-és 1765-ben kellett az orsz. törvényei szt. Pozsonyban az orsz, gyűlésen hosszabb ideig tartózkodnia, 1764-ben a karima végzésére nézve új rendet hozott be. Ennek értelmében a kanonokok mindennap tono feriali elvégzik az egész officiumot, nagyobb ünnepeken tono sollemni-