Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850

áttérni óhajtó fél előbb a kálv. fórum előtt elválasztatá magát a békesség kedvéért; mert engesztelhetetlen gyűlöletre gerjednek, ha látják, hogy a katolikusok házasságaikat semmiseknek tekintik. A pk. tapasztalta ezt a kir. kormányzóság ülésein való részvétel alkalmával. Most azonban, miután az összes házassági ügyek a világi hatóság elé kerültek, a katolikusoknak más utat kellett választaniok. Az unitáriusok házasságát a hitetlenekével egyenlő értékűvé nyilvánítottnak találta a pk., úgyhogy a kat. hitre tért és föltételesen megkeresztelt félnek a szokásos interpellatio után új házasság kötését megengedték. A pknek nem tetszett ez az eljárás. Egyrészt azért, mivel ennek a szokásnak semmiféle nyomát sem találta a régi korban, bár az ariánusok is tagadták Krisztus istenségét és igen gyakran voltak oly eretnekek, akik a keresztség üdvös vizét beszennyezték ; másrészt mivel a keresztséget mindig föltételesen szolgáltatták ki, bár a legtöbbször érvénytelensége elég biztosnak látszik, akár a hamis alak, akár a vízhintés és az alak elkülönítése miatt. És mivel a felnőttek keresztelésük körülményeit eléggé nem tudják kinyomozni, mind föltételesen újra kereszteltetnek. Ugyanezt teszik a kálvinisták és lutheránusok is az unitáriusokkal, ha hozzájuk térnek át. A búcsúkra nézve még megjegyzi a pk, hogy az egri pkkel együtt megbeszélve elhatározták, hogy bár a pl. templomoknak engedélyezett teljes búcsúk lejárnak, azok megújítását nem kérik, mert sokféle búcsú van engedélyezve az összes hívők számára különféle ájtatossági gyakorlatok elvégzése esetére; inkább akarják, hogy a hívők híjával legyenek a templom-búcsúknak, amelyek egyébként is vásárra és ivásra szoktak alkalmul szolgálni, semhogy a pápai brévék tekintélyét tettükkel a kir. tetszés jog szolgaságának vessék alá. Nem tartoznak ugyan a pk. joghatósága alá a görög kat. oláhok, mivel azonban a lelkek vesztét fájlalja, szükségesnek látja Őszentségének jelenteni. Gyakrabban megtörténik, s jelenleg is élnek egyes olyan papok, akik felszentelésük után az első feleség halálával mással kelnek össze. Ha ezt följelenti valaki, pkük a szent rendek gyakorlása alól föl szokta őket függeszteni; de feleségüket azért nem kötelesek elbocsátani, hanem az egyházfi és kántor tisztjét végzik. Alulírt pk, a birtokán levő ily papot putativ feleségének elbocsátására kötelezte, de a gör. pk. vikáriusa azt válaszolta neki: ezt azért engedik meg, hogy a szakadárságba ne térjenek; mintha ebben az esetben nem állana: „qui in uno offendit, omnium reus est." A pk. azt látja, hogy az oláhok szinte mind nincsenek megbérmálva; mert tudvalévő, hogy a Szentszék megbízatása nélkül egyszerű papok nem szolgáltathatják ki ezt a szentséget. Erről a megbízásról pedig nincs tudomása. Ezért a lelkekre nézve igen hasznos lenne, ha Őszentsége a fogarasi pköket e megbízás kegyelmében részesítené. Végül egyrészt a már említett kéréseket foglalja össze, más-