Sáfár Gyula: Hangulatjelentések Békés megyében a Kádár-korszakban - Múltidéző mozaikok Békés megye történetéből 5. (Gyula, 2011)

Az MDP és az MSZMP iratanyagában jelentős számban maradtak fenn beszámolók, jelentések, tájékoztatók, egyszóval azok az iratok, melyek a különböző pártszervek informálódá­sát szolgálták. A Politikai Bizottság 1964. június 30-i, a vezető pártszervek tagjai informálódásának megjavítása és rendsze­resebbé tételéről szóló határozata kötelezte a budapesti és a megyei pártbizottságokat, hogy havonta küldjenek tájékoztató jelentéseket, melyek a párttagság, a dolgozók hangulatát tük­rözik. A megyei pártbizottság ugyan eddig is jelentett a Közpon­ti Bizottságnak telefonon, valamint írásban is, meghatározott témákban, illetve rendkívüli esemény esetén, de nem rend­szeresen. Rendszeres jelentésen itt a havonta, később hetente is felterjesztett, meghatározott sémák szerint és a különböző alsóbb pártszervek anyagaiból összeállított jelentések értendők. Az 1964-es politikai bizottsági határozat vitájában a következőképp foglalta össze Kádár János az információs munkával kapcsolatos helyzetet: „[...] szóval nincs rendszeres jelentés, csak valamilyen kérdés kapcsán kértek tőlük jelentést. Most pedig kötelezzük őket arra, hogy havonta jelentsenek. Itt vigyázni kell, mert ha valamit rendszeresítünk, akkor kell nekik valami eligazítást adni, hogy mit akarunk. Meg kell aka­dályozni, hogy havonta megint óriási anyag gyűljön össze. Ügy kellene valahogy ezt mondani, hogy a megnevezett pártbizott­ságok havonta egyszer adjanak egy írásos jelentést.” A havi jelentéseket ezután rövid ideig a megyei pártbi­zottság Párt- és Tömegszervezeti Osztálya küldte a Központi Bizottság Párt- és Tömegszervezeti Osztályának. A Politikai Bizottság 1967. január 10-i határozata a Központi Bizottság Agitációs és Propaganda Osztálya hatáskörébe utalta az infor­mációs rendszer szervezését és koordinálását. Ekkor határoz­tak úgy, hogy a párt belső életével kapcsolatos információkat külön kell választani a lakosság politikai hangulatáról beszá­moló jelentéstől. Ettől kezdve a megyei pártbizottság által a Központi Bizottság részére készített havi jelentés két fejezetre 4

Next

/
Thumbnails
Contents