Sáfár Gyula: Hangulatjelentések Békés megyében a Kádár-korszakban - Múltidéző mozaikok Békés megye történetéből 5. (Gyula, 2011)
szimpatikus, hogy az amerikaiak előre programozva bejelentik a fel- és leszállás időpontját, amit a televízió igénybevételével közvetítenek. A szovjetek ezt miért nem teszik? - kérdezik sokan. A Sarkadi Cukorgyárban erre szeretnének konkrét választ kapni.” A csernobili atomerőműben történt balesettel kapcsolatban is sok kritika érte a tömegtájékoztatást. Idézet egy jelentésből: „Az információs jelzésekből megállapítható, hogy ismét felmelegítették a dél-koreai repülőgép ügyét és erőltetett párhuzamot vonnak le a tények elhallgatása címszóval.” Itt az 1983- ban a szovjetek által lelőtt dél-koreai utasszállító repülőgép tragédiájára utaltak vissza. Egy másik jelentésben kiemelték, hogy „túlzottnak tartották az emberek a megnyugtatást, a »nincs semmi különösebb baj, de azért az ilyen-olyan óvintézkedéseket tegyünk meg« típusú híradásokat”. Szintén Csernobillal kapcsolatban jegyezték meg, hogy „felerősödött az érdeklődés a külföldi magyar nyelvű, köztük ellenséges rádióadók, tv-műsorok hírei iránt. A jelzések szerint az újvidéki tv amerikai híranyagot adott le Csernobilről. Hétfőn este viszont korrekt szakértői elemzést sugároztak arról, hogy Jugoszlávia lakosságát semmilyen módon nem veszélyezteti [...] a szuperbiztos Paksi Atomerőmű”. Vályi Péter tragikus halálával kapcsolatban is felvetődött a tömegtájékoztatás problémája. Vályi Péter a minisztertanács elnökhelyettese volt, a diósgyőri Lenin Kohászati Művekben halálos üzemi baleset érte 1973-ban. „Sokan foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy egy olyan modern nagyüzemben hogyan fordulhatott elő ilyen szörnyű baleset. Meditációk, találgatások folynak, »értetlenül állnak az emberek a haláleset körülményei előtt«. Felvetik, hogy »kit terhel érte a felelősség?« Sokfelől jelzik, hogy a közvélemény hiányosnak tartja a tájékoztatást a baleset körülményeiről, s hogy még a párttagság sem kapott bővebb információt”. Az 1977. február havi jelentésben írtak arról, hogy a párttagok kifogásolták, hogy egyes eseményekről későn tájékoz-