Erdész Ádám: Lukács György, egy kiemelkedő politikus pályaképe - Múltidéző mozaikok Békés megye történetéből 3. (Gyula, 2010)
két, s egész nap maga mellett tartotta az élénk eszű, politika iránt érdeklődő nyolcéves fiút. Az 1870-es évektől az igen terebélyes Lukács család a befolyásos politikus famíliák közé tartozott: a család rokona volt a hosszú ideig pénzügyminiszteri, később miniszterelnöki posztot betöltő Lukács László, aki az 1762-ben megnemesített ágból származott. Az ő első felesége mellesleg a fiatalabb Lukács György egyik testvére volt. A rokonok közé tartozott Lukács Béla, aki egy időben kereskedelemügyi miniszterként tevékenykedett. A kitűnő szónokként számon tartott ellenzéki vezérnek, Szilágyi Dezsőnek édesanyja volt Lukács lány, éppenséggel az idősebb György testvére. Alkalmanként a családi asztalnál együtt ültek Tisza Kálmán odaadó hívei és ádáz ellenfelei. Ez a közeg valóban predesztinált a közéleti pályára. A középiskola első két osztályát Lukács György a nagyváradi premontrei gimnáziumban végezte, majd amikor 1876-ban apja a belügyminisztériumba került, a család is a fővárosba költözött, és ő a II. kerületi katolikus főgimnázium diákja lett. Jól tanult, főként az irodalom, a történelem és a nyelvek kötötték le a figyelmét. A gimnázium vége felé a diplomáciai pálya vonzotta legjobban: „A diplomatákban nagy történelmi erők irányítóit és nemzetek sorsának eldöntőit láttam. [...] ifjúi képzeletemben ragyogóan színeztem ki azt a szerepet, amely a nemzetek közötti érdekellentétek kiegyenlítése terén a diplomatákra vár.” Ezt a tervet nem sikerült megvalósítania, mert a család nem támogatta. A rokonságban élt az az előítélet, hogy a diplomáciai pálya elnemzetietlenít. Ráadásul akkoriban halt meg Budapest főpolgármesterének, Ráth Károlynak fia, diplomáciai szolgálat közben szerzett tropikus betegségben. A diplomáciai pályával szembeni érveket erősítette az apa közeli barátja, Tisza Kálmán is, aki azon a véleményen volt, hogy itthon van nagy szükség a tehetséges, tanult ifjakra. Mellesleg ennek az általánosnak mondható