Héjja Julianna Erika: Háztartásvezetési fortélyok kezdőknek - Múltidéző mozaikok Békés megye történetéből 1. (Gyula, 2010)

vei a német nyelvben gyakorolhatták magukat. Jórészt tanulással, német- és francia nyelvleckékkel, olvasással, kézimunkázással, zon­gorázással telt el az idő. „Itt, a városban meglehetős unalmasan tölt­jük napjainkat - adta hírül Mari fivérének, Gyulának 1883-ban -, ha nem lennék folytonosan vagy a tanyán vagy a szobában olva­sással, kézimunkával, zongorával vagy tanulással elfoglalva, agyon­unnám magam. Mert lásd, édesem, mi most egy hónap óta egész gőzerővel tanulunk mindent, amit csak lehet. A családban nem hallhatni csak német vagy francia szót, miért is tanácsolom, légy szorgalmas ezen nyelvekben, mert különben itthon nem fogsz bol­dogulhatni. Következő levelem is, melyet Hozzád intézek, már né­met vagy francia lesz; ezen alkalommal csakis azért magyar, mert gondoltam, ha nem készítelek előre elő, ha meglátod, hogy leveled nem magyar, anélkül, hogy megnéznéd, kitől van, a tűzbe dobod.” Mindezeken felül legalább ennyire hangsúlyos szerep jutott a Ladies lányok neveltetésében a háztartásvezetési ismeretek elsajá­tításának. 1883 novemberében Ladies Irén magabiztosan újságol­ta fivérének: „ma estére Tatával Csorvásra fogok menni. Én fogom ott a háztartást vinni. Már előre büszke vagyok rá, hogy ott én le­szek az úrnő, én fogok parancsolni és én fogom a Speise-cédulát is kiadni. Azaz én fogok magam főzni is; mert hát ott nincs senki, aki nagyon értene a főzéshez. Na, de ne sajnáld Tatát, hisz már azóta, mióta elmentél sok jót tanultam főzni. Igazat megvallva, kezdünk Mari és én nagyon háziasak lenni. A birsalmasajtot is én csináltam az idén, mégpedig nagyon jól sikerült!” A hagyományos, konzervatív nőnevelés mellett elkötele­zett Gyulafi Endre gyulai tanító, újságíró 1891-ben a nők társa­dalomban betöltött helyzetét vizsgálva arra jutott, hogy „egyik szerencsétlen cselekedet az, hogy a leánynevelést egyedül a nevelőintézetre bízzák, hogy mindent tanul, csak azt nem, ami­re mint feleségnek, anyának és háziasszonynak okvetlenül szük­sége lenne, hogy igazán boldog legyen, s hozzátartozóit is boldo­gíthassa. Értjük amaz ismereteket, melyekkel egy igazi jó háziasz- szonynak - nogy a családnak és hazának dísze lehessen - okvetle­nül bírnia kell. Mert bármily szépek is a szellemi ismeretek, külö­4

Next

/
Thumbnails
Contents