Héjja Julianna Erika: Háztartásvezetési fortélyok kezdőknek - Múltidéző mozaikok Békés megye történetéből 1. (Gyula, 2010)

kaiba. De képzelje csak, milyen impertinens ez a Lajos! Ami­kor mondtam neki, hogy maga, főz, azt a megjegyzést kockáz­tatta, hogy »Szegény Gyula!« Én azonban nem kétlem, hogy nincs mit szánakozni rajta.” 1899 nyarán Drechselné hosz- szabb ideig Csorváson tartózkodott, anol főként befőzéssel telt az ideje, de az egyéb házimunkák is kellőképpen igénybe vet­ték a mindenórás kismamát. A fiatalasszony azonban kisfia, An­tal (1899-1911) születését követően tragikus hirtelenséggel el­hunyt. Drechsel Gyuláné utolsó ismert levelét halála előtt két héttel írta fivérének, Ladies Gyulának, amelyben a késedel­mes válaszadást a rá váró temérdek teendővel magyarázta: „a befőzések s egyéb házimunkák, melyek most szörnyen elfoglal­nak. Sok mindent szeretnék még itt elvégezni, pedig aug. 1-jén már megyek haza. Sajnálom, hogy már akkor véget ér az én nyaralásom!” (Valójában már a levélírást követően néhány na­pon belül kénytelen volt elhagyni Csorvást, kisfia július 23-án már Gyulán született meg.) „A régi világ asszonyai úgyszólván gyereklány koruk óta évente háromszázhatvanötször főztek ebédet. Csoda-e, ha tud­tak főzni?” - vetette papírra némi nosztalgiával Móra Ferencné az 1920-as években. A gyulai Ladies család első generációjának nagyasszonyai (Ladies Györgyné, Reck Józsefné) kialakították és olajozottan működtették azt a fajta háztartási gépezetet, amelynek fortélyait lányaik, a második generáció kisasszonyai (Ladies Irén és Margit) az 1880-1890-es években sajátítottak el. A harmadik generáció 1880-1890-es években született le­ányai viszont már anélkül nőttek fel, „hogy valaha is módjuk­ban lett volna alaposabb főzési ismereteket elsajátítani és az­tán akár a férjhezmenés, akár más körülmény arra kényszeríti őket, hogy mégis visszatérjenek ehhez az ősi asszonyi foglalko­záshoz.” „Én már nagyon boldog vagyok - írta 1911-ben fel­szabadultan Ladies Klárikának egri iskolatársa, Zebi -, hogy egy év múlva kezemben a képesítő. Azután 6 hónapig itthon maradok pihenni és főzni tanulni, januárban pedig megyek

Next

/
Thumbnails
Contents