Erdész Ádám - Kovács Tamás: A holokauszt Békés megyei történeteiből (Gyula, 2014)
Erdész Adám: Gyermekkor a holokauszt idején
igen gyorsan haladt, különösen a neológok körében. Az egyes községek és városok zsidó felekezetű polgárai ott voltak a képviselő-testületekben, a helyi társadalomba való beágyazottságot pontosan tükröző egyesületekben és más civil szervezetekben. Ha rendelkeztek a kellő anyagi, műveltségi és kapcsolati tőkével, tagjai lehettek a helyi elit reprezentatív köreinek is. A beilleszkedést megkönnyítette az a tény, hogy Békés megye nem tartozott a dzsentri-vármegyék közé. Az első világháború előtt úgy tűnhetett, a zsidóság asszimilációja és befogadása sikeres és visszafordíthatatlan folyamat. A világháború és a forradalmak után fellobbanó antiszemita hullám Békés megyében sem maradt hatástalan, de az antiszemitizmus időnkénti felerősödése a megyében élő zsidóságot nem késztette a 19. században kialakított asszimilációs stratégiája megváltoztatására. Ugyanakkor a megye zsidó felekezetű lakosságának száma az első világháború után folyamatosan csökkent. 1910-ben a megye mai területén 9211, 1930-ban 8 682 izraelita felekezetű lakos élt.3 Az arányszám csökkenésében szerepe volt a kikeresztelkedéseknek, de még inkább a gazdasági lehetőségek szűkülésének. Békés megye Trianon után közvetlenül a határszélre került, a megye gazdasági helyzete romlott, a zsidó felekezetű népesség szerény méretű elvándorlása a gazdaság hanyatlásának tudható be. Ezzel szemben az Arad és Nagyvárad kereskedelmi és pénzügyi szerepét részben átvevő Békéscsabán a zsidóság létszáma, nagyobbrészt a vidéki családok beköltözése folytán, valamelyest nőtt. Összességében a dualizmus időszakában kialakult keretek nem változtak. A nagyobbrészt intellektuális körökből ránk maradt, identitásra vonatkozó manifesztációk elsöprő többsége arról tanúskodik, hogy a megye zsidó felekezetű lakossága magyarnak, a magyar nemzet részének tekintette magát. A köreikbe tartozó első, második generációs értelmiségi csoportoknak komoly szerepe volt a magyar kultúra ápolásában és annak megújításában. Például a két világháború között a magyar könyvművészet központja a gyomai Kner- és a csabai Tevan- nyomda volt. A források tanúsága szerint a politikai változások és a helyi társadalom szerkezetében zajló átalakulások hatása a gyerekek életét a harmincas évek végéig nem érintette. A különböző visszaemlékezések biztonságról, otthonosságról beszélnek. Az természetes, hogy a szülők a maguk gondjait igyekeztek távol tartani gyermekeiktől, de a memoárokból, levélrészletekből az derül ki, hogy nemcsak az egyelőre csorbítatlan biztonságérzetet adó családi házat, de lakhelyüket is otthonuknak érezték a gyerekek. Szegő György a következőképpen idézte fel szülőhelyét, a harmincas évek Mezőberényét: „A Fő utca akácfáival, jól ismert házaival és üzleteivel 3 Balogh, 2007. 44. 57
