Erdész Ádám - Kovács Tamás: A holokauszt Békés megyei történeteiből (Gyula, 2014)
Kovács Tamás: A szavak ereje - Az antiszemitizmus változatai a 20. század első felének magyar történelmében
A német megszállást követően a magyarországi zsidóság kirekesztése és kifosztása felgyorsult és minden korábbinál nagyobb méreteket öltött. Ekkor már nem is törvényekben, hanem rendeletekben írták elő az újabb és újabb korlátozásokat. A tucatjával kiadott rendeletek nem csak a sárga csillag viselését, vagy a gettósítást írták elő. Ugyanolyan részletességgel szabályozták a zsidó ingóságok és ingatlanok átadását, a boltok és üzemek zár alá vételét. Nem lehet elmenni szó nélkül amellett sem, hogy a rendeleteket a magyar közigazgatás, rendőrség és csendőrség lelkesen hajtotta végre. Számos példával lehet alátámasztani, hogy ha lett volna is módja kicsit nagyvonalúbban, megengedőbben értelmezni egy-egy helyzetben az arra vonatkozó jogszabályt, az szinte soha nem történt meg. A gettósítás ridegségét is felülmúlta, amikor a deportálás előtt a csendőrnyomozók a gyűjtőtáborokban - kihallgatás címszó alatt — igyekeztek elszedni az utolsó megmaradt értéktárgyaikat is az üldözötteknek. A csendőrszlengben csak „ pénzverdének” hívott eljárás brutalitását is felülmúlta a nők testi megmotozása. Az ezt végző szülésznők — a higiéniás viszonyokra nem sokat adtak — célja az elrejtett ékszekerek megtalálása volt. A kirekesztés és kifosztás végső fázisát a keresztény-keresztyény magyar társadalom többsége cinikus hallgatással, közönnyel vagy egyenesen örömmel fogadta. A tavasz folyamán pedig állampolgárok ezreinek kérvénye zúdult a vidéki magyar közigazgatásra, amelyekben a kérelmezők a különböző zsidó vagyontárgyakra fogalmazták meg igényeiket. Sajnos, csak nagyon kevesen gondolták azt, hogy segíteni kellene zsidó honfitársaikon... A zsidó közösség minderre hogy reagált? Egyrészt, a szabálykövetés és a törvények betartása mélyen benne volt a közösségben. Sokan kerestek ugyan kibúvókat, de azokat is „csak” a hatályos jogi keretek között. A fegyveres ellenállás pedig föl sem merült. Ne feledjük, a zsidó férfiak nagy részét 1944 áprilisában SAS behívóval munkaszolgálatra behívták, vagyis a gettóban főleg nők, gyerekek és idősek voltak 1944 késő tavaszán-kora nyarán.51 Kényes kérdés a zsidótanács, pontosabban tanácsok szerepe. Itt meg kell különbözetnünk a Központi Zsidó Tanácsot,52 illetve a helyben működő zsidó tanácsokat.53 Utóbbiakra lényegében egy feladat hárult: a zsidóellenes rendelkezések végrehajtatása, levezénylése. A Központi Zsidó Tanács esetében azonban jóval többről volt szó. Ok ugyanis nemcsak a magyar kormányzattal, hanem a németekkel is tárgyaltak. Jellemző azonban a naivitásukra, hogy eleinte azt hitték, hogy a németek védik meg őket a magyaroktól... Látni kell, hogy a németek játszottak mindennel és mindenki51 Szita, 1989. 37. 52 Molnár, 2002. 93-123. 53 A vidéki zsidó tanácsok jelentéseit közölte: Frojimovics-Molnár-Toronyi [szerk.], 2005. *5
