Erdész Ádám - Kovács Tamás: A holokauszt Békés megyei történeteiből (Gyula, 2014)
Kovács Tamás: A szavak ereje - Az antiszemitizmus változatai a 20. század első felének magyar történelmében
pen fordítva. Tény azonban, hogy ha egy adott témát beemelnek a nagypolitikába, akkor az nemcsak a hivatalos, hanem a mindennapi beszédet is csakhamar tematizálja. Innentől kezdve a hatás kölcsönös lesz, s a spirál vége nehezen látható. Konkrét témánkra koncentrálva azt tapasztaljuk, hogy amint a „zsidókérdés”, vagy annak bármelyik aspektusa megjelent a törvényhozás ülésén, akkor annak lett valamilyen törvényi következménye. *** A magyar zsidóság történetét akár a honfoglalás korától is tárgyalhatnánk, de ebben a hosszú históriában minden bizonnyal az egyik legizgalmasabb és a legtöbb pozitív elemmel bíró fejezet az 1867 és 1914 közti - utólag — aranykornak nevezett periódus volt. Az 1867-es esztendő nem csak az osztrák—magyar kiegyezés miatt, hanem a zsidóság emancipációját rögzítő XVII. törvénycikk elfogadása miatt is fontos. Pusztán egy törvénycikk nyilván nem változtatta volna meg a magyarországi zsidóság helyzetét, társadalmi elfogadottságát, beágyazódottságát. Ennek megváltozását két tényező tette lehetővé, egy külső és egy belső. Előbbi a haskala (nvyohn) mozgalom volt. A Moses Mendelssohn rabbi nevével fémjelzett kezdeményezést sokan a zsidó felvilágosodásként tartják számon. Kicsit tágab- ban értelmezve a szót, akkor az európai zsidóság bekapcsolódását és bekapcsolását jelentette a modern szekuláris világba. A mozgalom célja nem csak az emancipáció volt. Az egyik szárnya egyenesen az asszimilációt tűzte ki céljául. Ez néhány országban, így Németországban, az Osztrák Császárságban vagy éppen a Magyar Királyságban különösen népszerű gondolattá vált. Ugyanakkor a mozgalom megerősítette a zsidó öntudatot is, amely hosszabb távon a cionizmus eszmerendszerében köszönt vissza.4 Talán érdemes már most rögzíteni, hogy a magyar/ma- gyarországi zsidóság között a cionizmus sosem vált igazán népszerű gondolattá, legalábbis a 20. század első felében. A másik fontos tényező a magyar elit egyik „felfedezésére” vezethető vissza. Nevezetesen, hogy a 19. század közepén — a nacionalizmus hajnalán — szembesültek azzal, hogy a Magyar Királyságban a magyar etnikum legfeljebb relatív többségben van. Az 1848—49-es szabadságharc egyértelműen megmutatta, hogy immár az „igazi” törésvonalak nem a vallási, hanem az etnikai vonalak mentén húzódnak. Az is látszott, hogy adott esetben a bécsi udvar igen jól és eredményesen játszik ezekkel az érzelmekkel, vélt és valós sérelmekkel. Az ezt követő Bach- rendszer által hivatalhoz juttatott cseh, morva vagy éppen osztrák származású tisztviselők is tovább erősítették azt, hogy a magyaroknak mind képzettségükben, mind pedig számukban és számarányukban erősödniük kell. így logikusnak mondható, hogy az 1867-es kiegyezés után az oktatás, a nemzeti kultúra fejlesz- 4 A cionizmus kialakulását és történelmi perspektívába helyezését lásd: Novak, 2002. 12
