Erdész Ádám: Békés megye története (Békéscsaba, 2010)

A hódoltság kora

tanak, többnyire csak kertjük alatt, de különben ki nem mehetnek, hanem fegyveres kézzel őrzik magukat." A portyázók, a mesterségüket hivatásszerűen űző rablók és martalócok mellett nem kis fenyegetést jelentettek a törvényes földesurak. A helyzethez alkalmazkodó távol élő birtokosok helyi „vállalkozóknak” adták ki falvaik­ban az adószedés jogát. A földesúr alkalmi adóbehajtásra érkező emberei elől a vagyont jelentő állatokkal együtt meg lehetett ugrani, a „helyi vállalkozó” viszont tudta, hol kell keresni az adóalanyokat. A mindent betetéző pusztulás csak ezután követke­zett: 1685-ben a szolnoki vár töröktől való visszafoglalá­sa után Gyula is a keresztény seregek közvetlen célpont­jává vált. Ám Gyula várát mesterségesen elmocsarasított terület vette körül, sőt a keresztény csapatok mérnöke­inek jelentései szerint mocsárvilággá változott az egész egykori Békés. Az elpusztult falvak vízelvezetőit, a ma­lomgátakat nem gondozták s a vizek visszahódították a korábban szántóföldi termelésre használt területek egy részét is. A helyzetet jellemzi az a tény, hogy a Kö- rös-Maros-közi területeken a sikeres katonai operációk egyik feltétele volt a kellő számú dereglye. A nagy kiterjedésű mocsarak által védett Gyula török védőinek megtörésére a császári hadvezetés évekig tartó blokádharcokba fogott. Hogy a vár védői lehetőleg sem­mi élelemhez ne jussanak, még a környékbeli malmokat, q}9o

Next

/
Thumbnails
Contents