Erdész Ádám: Békés megye története (Békéscsaba, 2010)

A nyugodt fejlődés évszázadai

népe - mint piac — inspirálóan hatott az ipar fejlődésére. Az uradalomhoz tartozó falvak iparcikkszükségletét nagyrészt gyulai iparosok és kereskedők elégítették ki. A gyulai kalmárok az élőállat-kereskedelem révén kapcsolódtak a nyugat-európai gazdaság vérkeringésébe. Az élő állatokat nyugat felé exportáló kereskedők iparcikkeket - posztót, fémárut - hoztak haza. Az ugyancsak jövedelmező borkereskedelembe is többen bekapcsolódtak. Mivel Gyula a Budát Erdély déli részével összekötő kereskedelmi utak és az Erdély nyugati részén fekvő bányavárosok felé vezető vízi út mentén feküdt, jelentős részt vállalt a különböző területek áruinak közvetítésében. Minden tényező kedvezett a város fejlődésének.

Mintegy ioo kilométeres körzetben Gyula volt a legnagyobb város. A település társadalmának alsó részéhez tartozó jobbágyok az állattenyésztésnek, míg az iparosok, kereskedők a jó piaci lehetőségeknek köszönhetően erősödtek meg. Gyula határában ekkor már szőlőművelés is folyt, s tudjuk, a szőlőművelés a jó színvonalú gazdálkodás egyik jele. Egyes kereskedőcsaládok kezén különösen nagy vagyon halmozódott fel. Többnyire közülük kerültek ki a városi elöljárók, a leggazdagabbak nemességet, földet és jobbágyokat is szereztek maguknak. A gazdag kereskedők kezén felgyülemlett vagyon nagyságára utal az a tény, hogy az egyik, bírói tisztet is viselő gyulai kalmár a későbbi földbirtokosnak, Brandenburgi