Erdész Ádám - Katona Csaba: A múlt felfedezői. A Magyar Történelmi Társulat és a Békés Megyei Levéltár 2008. november 7-i konferenciájának anyaga (Gyula, 2008)
Dusnoki-Draskovich József: Följegyzések Zsilinszky Mihály pályakezdéséről
túrtörténet, az anyagi civilizáció, az életmód vagy a mindennapi élet történetének kutatása felé is tovább lehetett volna lépni. Zsilinszky később baráti kapcsolatba jutott Radvánszky Béla báróval, aki a főúri életmód kutatásával vált ismertté. 1906-ban történt elhalálozása után Zsilinszky méltatta akadémiai emlékbeszédben a munkásságát. Megállapítja, hogy Radvánszky „levéltári kutatásait éppen az teszi becsessé, értékessé, hogy a régi magyar családi élet, a háztartás és ezzel kapcsolatban művelődésünk apró, de felette tanulságos adatait gyűjtögette és külön osztályokba sorozta”. Művében „nem a külső emlékek, a várpaloták; nem a nemesek kastélyai, az azokban felmaradt bútorok és ékszerek, ruhák és öltözetek, berendezések a tanulságosak, hanem az a gondolkodásmód és ízlés, mely azokat létrehozta”. Azt várnánk, hogy részletesebben kifejti elgondolásait a művelődéstörténetről, de ez elmarad. Csupán egy árulkodó és kissé rezignált részletet fedezhetünk fel, amiből kiderül, Radvánszky ismerte ugyan a Zsilinszky által kedvelt gondolkodókat, de nem volt az elmélet embere: „Ismerte Montesquieunek tanát az éghajlat befolyásáról a népjellem alakulására; ismerte Comte Ágostnak és Buckle Tamásnak nagyszerű műveit és okoskodásait a természet külviszonyainak az értelmi, erkölcsi és politikai intézményekre való hatását a népek fejlődéstörténetében. Lekötötték figyelmét azok a bő fejtegetések is, melyeknek alapján az új irány követői azt a következtetést vonták le, hogy a természeti törvények működése az európai közműveltség menetére kevesebb befolyást gyakorolnak, mint az értelem törvényei. Az ennek bizonyítására felhozott történelmi adatok halmaza s az abból levont következtetés azonban fárasztólag hatott rá.”68 Világos tehát, hogy Zsilinszkyt a természettudományos, a filozófiai és a történetfilozófiai elméletek vonzották, a művelődéstörténetben pedig inkább a magas kultúra, a tudomány, az irodalom és a művészet, valamint a műveltséget terjesztő intézmények, a közoktatás, illetve általában a közművelődés nagy fontosságát ismerte föl. Ilyen szűkebb értelemben vett művelődéstörténeti fejezeteket (pl. a vallási és közművelődési állapotokról; egy fejezetben az egészségügy helyzetéről is ír) találunk a századfordulóra befejezett nagy munkájában, amely Csongrád vármegye történetét tekintette át.69 Aligha véletlen, hogy akadémiai székfoglaló értekezése témájául a nagy férfiak történelemformáló szerepének kérdését választotta.70 Egy kérdéskör kapcsán itt mutathatja be először összegző módon történetfilozófiai álláspontját, amelynek kifejtését két ellentétes felfogás szembeállítására építi. Az egyik szerint a történelmi fejlődés egyedüli tényezői a nagy férfiak és hősök, a világ történelme a nagy emberek élettörténete (Thomas Carlyle, Victor Cousin). A másik szerint az egyes 68 Zsilinszky, 1907/a. 6-7., 14-15. 69 Zsilinszky, 1897-1900. 70 Zsilinszky, 1880/b. R. Várkonyi Ágnes szerint Pauler Gyula 1879-ben azzal az indokkal utasította el a bírálatát, hogy „az értekezés több lényeges részében, mint a szabadság meghatározásában, a felhozott példákban, a pozitív irány megítélésében sat. sat.” eltér az általa igaznak tartott nézetektől. R. Várkonyi, 1961. 149. 52.
