Erdész Ádám: Tények és üzenetek. A Békéscsabán, 2006. november 3-án tartott 1956-os konferencia előadásai (Gyula, 2007)

Fekete Pál: Kalászszedés

szer adtak surrantott levest. Ez azt jelentette, hogy belesurrantottak egy kis lisztet és belesurrantottak egy kis sót a vízbe. Amikor elég meleg, elég sós volt, akkor ki lehet osztani. Az „oszd meg és uralkodj" elv alapján nemcsak a magyar társadalmat akarták megosztani, hanem még a rabokat is. Ennek kapcsán említem meg itt Déry Tibort és társait. Lehet, hogy az ilyen helyzetben... Sőt, engedjék meg, hogy új mondatot kezdjek. Az olyan kritikus helyzetekben, amelyekben életről és halálról van szó, az életösztön mindennél nagyobb úr. Ekkor nincsenek hősök, akik azt mondják, hogy őket nyugodtan agyon lehet verni. Mert van olyan testi kínzás, van olyan rafinált módszer, amelyet az emberi szervezet nem bír ki, amelytől az emberi lélek egyszer csak megtörik. Evekig éltünk ezekben a tetves ketrecekben. Néha, amikor kivittek sétálni, azt mondták, csak az menjen ki a sétára, aki vissza is bír jönni. Közben fényképeket is csináltak - az egyik fénykép ma is megvan. Nem hiszik - amúgy is szép nagyfejű magyar vagyok -, de a fényképen össze lehet téveszteni egy húszesztendős, rossz igáslóval (48 kiló voltam). Ugyanakkor a váci börtönkórházban kiválasztott személyek éltek kiváltságos módon, többek között szegény Déry Tibor is, akinek a gerincét kettétörték. O tejeskávét ivott. Mi elfelejtettük a fehér színt, mert nem láttunk tejet éveken keresztül. írógépe volt bent, külön szobája volt, a felesége bejárhatott hozzá. Az amnesztia idején, 1960-ban a fegyőrök súlyos bőröndöket cipelve mentek a taxihoz, és vitték a behozott holmikat. Ezért robbant ki Európa 20. századának legsúlyosabb és legnagyobb méretű börtönlázadása. A lázadás után kegyetlen megtorlás következett. Hetekig verték az embereket, majd szétszórták őket különböző börtönökbe. Akikről úgy gondolták, hogy ezek nehézfiúk (ezekre hallgatnak), azokat olyan helyre tették el, hogy a világ sem tudott róluk. így kerültem Jászberénybe, ahol maguk a börtönőrök mondták sajnálattal, hogy ebben a cellában hatvan éve nem volt rab. A föld alatt volt, csicsogott a víz. Egyetlen szórakozásom az volt, hogy a börtönparancsnok lakásának udvara egy szintbe esett cellám parányi ablakával. A tyúkok ott kapirgáltak napközben, és