Erdész Ádám: Tények és üzenetek. A Békéscsabán, 2006. november 3-án tartott 1956-os konferencia előadásai (Gyula, 2007)
Erdész Ádám: A felejtés stációi - 1956 emlékezete
Az interpretációs modellt az egyik legkorábbi nyomtatott változat segítségével pontosan be lehet mutatni. Annál is inkább, mert az 1957-ben megjelenített képválogatás hűségesen visszatért a későbbi propagandakiadványokban, Népszabadság mellékletekben éppúgy, mint Berecz János könyveiben. 1957-ben a Legújabbkori Történeti Múzeum munkatársainak összeállításában 21 plakát méretű táblán jelent meg „a magyarországi ellenforradalom" képes története. 17 A sorozat a Standard és a Mindszenty per egy-egy kockájával indul, e képek mellé társul néhány emigráns magyar lap fotója, valamint több olyan felvétel, amely a nyugati hírszerzés jelenlétét hivatott bemutatni. A Mindszenty és a Standard-képpel az összeállítás szerkesztői eleve a korábbi nagy erejű ideológiai kampányokhoz kötötték 1956 értelmezését. Függetlenül attól, hogy a korábbi kampányok is koncepciókra épültek. A második tábla az ideológiai előkészítést mutatta be ötletesen: Háy Gyula, Novobátzky Sándor Irodalmi Újságban megjelent nevezetes cikkeinek felvillantása mellett az oldal középpontjában Tardos Tibort a Petőfi Kör sajtóvitáján ábrázoló kép áll, következik tőle egy, a Landerer-nyomda elfoglalását emlegető idézet, majd a képsort a Szabad Nép székháza és a rádió elleni támadást bemutató rajz zárja. (Grafikai munka Molnár László.) Egyszerűbben és hatásosabban aligha lehetne megjeleníteni a „második fő okot". Hasonló, képeket, idézeteket, grafikákat elegyítő összeállítás jelzi, hogy küszöbön állt a gyárak és földek visszaadása tulajdonosaiknak. Két nagy tabló mutatja be a harcoló forradalmárokat: Király Béla, Dudás József képe mellett felvillan egy állítólagos miskolci szervező nyilasegyenruhás képe, a börtönökből kiszabadult bűnözők csoportjai - itt egy külön statisztika is látható a kiszabadult bűnözőkről -, s ott vannak a „pesti srácok" ismert fotói. Az aláírás: „A lelkiismeretlen ellenforradalmárok gyermekeket fegyvereztek fel." A képeket látványhoz 17 A magyarországi ellenforradalom (1956. október 23. - november 4.) képekben. Összeállították a Legújabbkori Történeti Múzeum munkatársai. Bp. 3 1957.