Erdész Ádám: Tények és üzenetek. A Békéscsabán, 2006. november 3-án tartott 1956-os konferencia előadásai (Gyula, 2007)
Erdmann Gyula: 1956 Békés megyében
ként maga Fekete Pál is. A forradalmi bizottság előkészületeket tett az esetleges védekezésre, de közben felhívást is közölt a Kossuth Népében, melyben nyugalmat és rendet kért, hiszen - állt a felhívásban - egyetlen eldobott kő miatt romhalmaz lehet a városból. A felhívás ugyanakkor követelte a szovjetek távozását hazánkból és a Varsói Szerződés felmondását is. Végül is a higgadtság és a realitásérzék győzött, és a honvédség se Csabán, se Orosházán nem vette fel a harcot, nem állt ellen. Orosházán ugyan kivezényeltek egy üteget a csabai útra, de Nagy Lajos kérésére később visszavontatták. Egyébként kiderült az is, hogy az alakulatok politikai tisztjei (hithű kommunisták) orvul kiszerelték az összes ágyúból az elsütő szerkezetet. így aztán végképp reménytelen lett volna az ellenállás. November 4-én hajnali fél négykor indultak meg a szovjet tankok, mintegy háromszáz, Csaba centruma felé. Áttörték a laktanya betonkerítését és tűz alá vették az egyik épületet. Egy-két katona kísérletet tett az ellenállásra, de ez csak pillanatokig tartott. Fekete Pál futva érkezett és Szabó őrnaggyal együtt ordítva kérte: ne lőjetek! Tudtul adták, hogy éppen a tűz alá vett épületben voltak az őrizetbe vett kommunista személyek és ÁVH-sok. Fekete Pál elérte, hogy túszként mehetett a tankok előtt gyalogosan a belváros felé. A szovjetek megígérték, nem lőnek, de ha támadás éri őket, elsőként Feketével végeznek. Szavukat nem teljesen tartották be, mert belelőttek a színházba és számos kirakatba is, melyeket azonnal ki is raboltak. Agyonlőtték Harmati rendőrtizedest és Kovács Zoltán őrnagyot, akik nem álltak ellen, csupán csak szerencsétlenségükre szolgálatteljesítés közben kerültek a tankok látókörébe. Orosházához november 5-én érkeztek a tankok. Nagy Lajos eléjük ment és jól tárgyalhatott a parancsnokkal, mert az maga kérte, hogy Nagy maradjon a helyén és vezesse a várost. Közben Csabán már folyt a tisztek igazolási eljárása, melyben a szovjetek mellett volt ÁVH-s tisztek, illetve politikai tisztek is részt vettek. November 4-én a forradalom korántsem ért még véget. Katonailag természetesen vereséget szenvedett, de egyéb pozícióit még