Erdész Ádám: Tények és üzenetek. A Békéscsabán, 2006. november 3-án tartott 1956-os konferencia előadásai (Gyula, 2007)
Erdmann Gyula: 1956 Békés megyében
beszámolót október 22-én 1200 dühös ember előtt, akik a begyűjtés, a tagosítások és a súlyos adók miatt zúgolódtak. A képviselő Rákosi hibáit sorolta és orvoslást ígért. Mindez az erjedés erősödő jeleit mutatta. A pesti forradalom híre lassan, de megérkezett Békésbe is. Október 25-26-án már hazaérkező munkások, vasutasok, egyetemisták hozták a híreket plakátokkal, felhívásokkal együtt. Eleinte a spontán tüntetéseké a szó. 26-án Vésztőn egy rendőrt és egy ÁVH-st megvertek, miközben pesti röplapokat is terjesztettek. Csabán a színészklub az induló mozgalom első központja. 26-án este a tömeg színészekkel az élén kinyomtatta a 12 pontot, a forradalom követeléseivel, mint pl. a szovjet csapatok távozása, függetlenség, az AVH felszámolása, sajtószabadság. Az egyre nagyobb tömeg a pártbizottság, majd az AVH elé vonul, végül pedig a hadosztály laktanyához. Le a párttal, vesszen az ÁVÓ! - hangzott a jelszó. Nem volt ez veszélytelen, hiszen statárium volt érvényben, a katonaság pedig utasítást kapott Budapestről a középületek, partes tanácsi székházak védelmére, igaz párhuzamosan megtiltották azt, hogy a honvédség a népre lőjön. (Az AVH-ra ez utóbbi nem volt érvényes, amit mutat az október 25-i és 26-i parlament előtti, majd mosonmagyaróvári tömeggyilkosság.) Gyulán 26-án délután nagy tömeg tüntet, ledöntik a szovjet emlékműről a vörös csillagot; ez számos településen megtörténik a szovjet megszállás és a kommunista diktatúra jelképeivel Battonyától Dévaványáig. Október 27-én Csabán közkívánatra Fekete Pál szól a tömeghez. Méltatta a forradalmat, de intett is: „Ne legyünk csőcselékké!" Állást foglalt az önbíráskodás ellen. Elhangzott a Nemzeti dal, elénekelték a Himnusz mellett a Kossuth-nótát is - jeleként 1848 és 1956 lelki, szellemi kapcsolatának. Az üzemekben Csabán is munkástanácsok alakultak. A városi, majd megyei forradalmi bizottság elnöke Fekete Pál.Társai a bizottságban Kaskötő és Apor színészek, Hrabovszky László egyetemista és katonatisztek, mint Tóth István hadosztályparancsnok, Biczó, Galánfy és mások. Gyulán e napon mondja első nagy beszédét Nádházi János és lesz a forradalmi bizottság elnöke. A na-