Kerényi Ferenc: „Szólnom kisebbség, bűn a hallgatás”. Az irodalmi élet néhány kérdése az abszolutizmus korában (Gyula, 2005)

II. fejezet: AZ IRODALMI ÉLET ÚJJÁSZERVEZŐDÉSE - Társadalmi nyilvánosság és magánszféra

tak, borba. A cigányzene melletti mulatozás nem előzmények nélküli; a verbunkos zene lassú és gyors tételének hangulatváltásához kötötte már Petőfi Sándor is a magyar nemzetkarakter kettősségét: Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben sírva fakadok; De arcom víg a bánat idejében, Mert nem akarom, hogy sajnáljatok. (Magyar vagyok, 1847. [február]) Maga a szólás („Sírva vigad a magyar") Bajza József Bor-énekéből való (megjelent az 1826. évi Aurorában. A sírva vigadás „szükségszerűségét" és dicséretét szinte mindenütt megtaláljuk, Arany könyöradományát elmulató rokkant honvédjától (Koldus-ének, 1850) Vörösmarty címadó A vén cigányán (1854) és Mocsáry Lajos tanulmányában közölt eszmefuttatásán át (1855) Bajza Lenke prózai csárdás-himnuszáig, aki az andalgó és a friss tételt a múltnak és a jövőnek feleltette meg novellájában (Az eskü 1858). A sírva vigadás alkalmaihoz a kor legjobb cigánymuzsikusai szolgáltatták a zenét.

98 A sírva vigadás rendszeressége emésztette fel a fiatal írók alkalmi jövedelmeit, kitermelve egyúttal az emblematikus típusokat. A mindössze 31 évet élt Beöthy Lászlót, aki ügyvédi diplomával és komáromi menlevéllel érkezett 1850-ben Pestre, és aki a kortársak által „érthetetlen természet"-ében mintegy megtestesítette ezt az életmódot, humoristaként tartották számon, ám a humor melegebb színeit nem ismerte: puszta szeszélyből saját bemutatójára sem ment el a Nemzeti Színházba (1856).

99 98 Sárosi Bálint: Cigányzene..., Bp. 1971. 109-127.; Berecz Károly: Egy magyarhegedűs a forradalom után, FL 1877. nov. 1. 99 Vadnai Károly: Irodalmi emlékek, 59-79.