Kerényi Ferenc: „Szólnom kisebbség, bűn a hallgatás”. Az irodalmi élet néhány kérdése az abszolutizmus korában (Gyula, 2005)
II. fejezet: AZ IRODALMI ÉLET ÚJJÁSZERVEZŐDÉSE - Nemzeti közintézmények 1.: a Tudományos Akadémia
díjas ódáját akadémikustársa, Székács József evangélikus lelkész mondta el, míg Tompáét Toldy beépítette beszéde végére; halk, fáradt előadásmódja és a költői javítások figyelembe sem vétele tovább keserítették Tompa Mihályt. Igaz, a Nemzeti Színház külön ünnepi előadást tartott aznap este, ám mégsem felejthetjük el, hogy a szóba jöhető színészek (Egressy Gábor, Jókainé Laborfalvi Róza) igencsak élénk résztvevői vagy okai voltak az 1858-ban akadémikussá lett színikritikusokkal folytatott hajdani vitáknak. A színház a díjnyertes műveket sem kapta meg: ott Tóth Kálmán ódája hangzott el, Tompa verse pedig Szepesi Imre piarista zenetanártól zenésítve, kórusmű gyanánt. Toldy Ferenc tudomány- és ezen belül irodalomszemlélete - mint láttuk — konfliktusok forrása volt már az évtized elején. Ekkor készült irodalomtörténeti összegezései sem jutottak el saját koráig (befejezetlen maradt az ünnepre készült monográfia, a Kazinczy Ferenc és kora is, 1859—1860) - megfelelően annak a véleménynek, hogy a magyar irodalom fejlődése az ő nemzedékével tetőzött. (Vonatkozóan említhető, hogy a Nagykőrösön tanító Arany saját jegyzeteiből oktatott, a középpontban már Petőfi költészetével.) Ennek fényében az az akadémiai döntés, hogy „Az 1843-tól 1848-ig megjelent széptudományi és szépirodalmiak közül a nagy jutalom Petőfi Sándor Összes Költeményeinek, Pest, 1847 (...) rendeltetett kiadni" 1858-ban, kétségkívül Eötvös József alelnök korszerűbb irodalomszemléletét tükrözte, aki egyébként már 1847ben méltányló kritikát írt ugyanerről a kötetről. 14 A Kazinczy-ünnep kettejük között azt a kérdést is felvetette, melyikük tekinthető a széphalmi mester igazi örökösének. Toldy nagy, személyes vállalásai az évforduló körül (a figyelem felkeltésétől az előkészítésen át az előadásig és a szavalatig, valamint az Akadémiai Emlékkönyv megszerkesztéséig és az említett monográfiakísérletig) nem állíthatták meg elszigetelődésének folyamatát, amely az 1859. évi tagajánlásokban már egyértelmű volt, és amely végül Szalay László titkárrá választásával (1861. december 21.) zárult. Eötvös mellett l4 ÚMM 1858. 628.
