Kerényi Ferenc: „Szólnom kisebbség, bűn a hallgatás”. Az irodalmi élet néhány kérdése az abszolutizmus korában (Gyula, 2005)

Személynévmutató

Békés vármegye 1849. augusztusi helyzetét, amikor - Arany János szavaival - „az egész forradalom utoljára ottan összpontosult", a 150. évfordulón, 1999-ben a Világostól - Aradig című, Gyulán tartott emlékülés idézte fel az érdeklődők számára. Mivel az iménti idézet kiegészíthető azzal, hogy ugyanakkor a magyar irodalom színe-java szintén megfordult itt, a megemlékezés egyszersmind számos kutatási feladatot is kijelölt a szabadságharc leverését követő, az utolsó (Mezőberényben írt) Petőfi-vers és Az ember tragédiája közé ékelődő évtizedet illetően. Az emlékülés ösztönözte az irodalomtörténész szerzőt arra, hogy az 1850-es évek néhány szociológiai, irodalomszervezési, életrajzi kérdését újra felvesse vagy megfogalmazza. Mekkora volt a magyar literatúra vérvesztesége 1849-ben és a következő években? Szerzői jogi törvény híján, milyen túlélési taktikákat és megélhetési stratégiákat alakítottak ki íróink az abszolutizmus korában? Mi lett a sorsa a reformkor nemzeti jelképnek számító, kulturális közintézményeinek, az irodalmi élet kereteinek? Milyen volt a pest-budai szerkesztőségek és a vidéki, magányos műhelyek mindennapi élete? Milyen feltételrendszer közepette kezdhetett alkotni az új író-nemzedék? Hogyan hatott mindez a bő évtized stílustörekvéseire, műfaji kísérleteire, néhány írói életpálya alakulására? A kérdések megválaszolása közelebb vihet bennünket - a legendák és a leegyszerűsítések helyett nemzeti önismeretünk e nagyfontosságú korszakának jobb megismeréséhez.