Kerényi Ferenc: „Szólnom kisebbség, bűn a hallgatás”. Az irodalmi élet néhány kérdése az abszolutizmus korában (Gyula, 2005)

III. fejezet: AZ ÁBRÁZOLÁS LEHETSÉGES IRÁNYAI - Az allegorizálás kérdéseiből

Az ábrázolásmód veszélyeit a megszálló katonai hatalom is átlátta. Már Pest-Buda első, ideiglenes megszállásakor nemcsak a Bánk bánt tiltotta be, hanem a Csikós c. Szigligeti-népszínművet (1847) és 1848 operaújdonságát, a tatárjárás után, a XIII. században játszódó, Kunok c. dalművet is. (Az eset iróniája, hogy magyarországi német muzsikusok munkája volt: Kirchlehner Ferenc librettójára CsászárKaiser György szerzett zenét. Mindketten a Nemzeti Színház tagjai voltak; sőt, a szövegíró 1849-ben, később a színház ideiglenes igazgatója is.) A népszínmű és az opera játszását Havas József királyi biztos, külön kérésre, 1849 márciusában engedélyezte ugyan, ám a szabadságharc bukása után a betiltás sorsára jutott Schiller Ármány és szerelem c. tragédiája is, miután „a közönség éretlenebb részét többször csakugyan jellemző viseletre ingerié" (Szentiványi Vince királyi biztos rendelete, 1849. október 9.), amit 1850 júniusában a nemzeti színek színpadi viselésének generális tilalma követett.

50 1853 áprilisában, amikor felújították Auber 1839 óta játszott operáját, Protmann pesti rendőrigazgató rendeletére ,A bálé] című dalműben nem volt szabad lelőni III. Gusztávot, hanem e jelenetnél minden oldalról felfegyverzett rendőrök rohantak be, s elfogták az összeesküvőket."

51 Egy hónappal voltunk Libényi János Ferenc József elleni, sikertelen bécsi merénylete után... A képes beszéd és a célzatosság legegyszerűbb formája az volt, amikor az utalás a nagyobb terjedelmű műveknek (regénynek, drámának) csak bizonyos részére/részeire terjedt ki, mivel a műfaji követelmények, az írói szándék vagy más okok megakadályozták, hogy a példázatosság a teljes alkotásra kiterjedjen. A magyar vígjáték-irodalom egyik legsikeresebb, máig játszott darabjának, Szigligeti Ede Liliomfijának 1849. december 21-én volt az ősbemutatója a Nemzeti Színházban. Csengery Antal (és azóta sok elemzője) nem látott benne mást, mint feledtető szórakoztatást: „Igen ügyes szerkezetű bohózat, minden czélirány nélkül. (...) Egy este meg50 Pukánszkyné i. m. 206-207., 215., 217. 51 Degré i. m. 309.