Kerényi Ferenc: „Szólnom kisebbség, bűn a hallgatás”. Az irodalmi élet néhány kérdése az abszolutizmus korában (Gyula, 2005)

II. fejezet: AZ IRODALMI ÉLET ÚJJÁSZERVEZŐDÉSE - A vidéki műhelyek

gény Petőfi, ha láttad volna, minő mezítlábakkal léptek a te szentélyeidbe!"), Arany mégis saját „mezítlábas" verseinek visszavonását helyezte kilátásba. Ez az ügy szerencsésen megoldódott, Pákh két levelében magyarázta meg a helyzetet, a másodikban az álnevet is feloldotta: „A. B. C. nem más, mint Kazinczy Gábor."

140 A vidéki műhelyek alkotóinak körében okkal-joggal élt a meggyőződés, hogy - már csak életkoruknál fogva is - ők a reformkor igazi letéteményesei, hogy írniuk ezért kell, még ha az átszerveződő, üzletiesedő irodalomban helyüket nehezen találják is meg: hogy az évtized mércéje változatlanul az irodalmi reformkor és ezen belül Petőfi Sándor költészete, még akkor is, ha epigonjai ellen folytonosan harcolni kell. Ha pontosak Boross Mihály emlékezései, Baracskán Vörösmarty folyamatosan írta verseit, majd felolvasta - és elégette őket.

141 Hasonlóképpen csodálkozott rá a bujdosásra induló Degré Alajos Szalontán 1849 augusztusának végén a verset író Arany Jánosra: - Kinek írsz? Ki fog többé magyarul olvasni? — Végre is írok magamnak, kedveseimnek, s aztán meg nem is egészen úgy lesz az, mint elkeseredett lelked látja."

142 Arany esetében a folyamat (a kényszeres cselekvésektől a „tudok-e még írni?" válságon át a helyzet tudomásul vételéig) nemcsak verseiből, leveleiből rakható ki, hanem - a már említett „commotio"-elv kapcsán - maga is összefoglalta Tompának. A végeredmény: „írok, nem taps, nem jutalom végett: irok lelki nyugalmamért."

143 Ez mondatja vele 1857-ben is az irodalmi életen kesergő Tompának: „Igazad van, barátom, sok itt a nyegleség. Én is boszankodom, de van benne mégis valami vigasztaló: az, hogy ha az irodalom intensive nem gyarapodik, extensive terjeszti közönségét. Azt, ki most a rosszal is beéri, idővel jobbat kivan." Erre rímel rá a korábban idézett igény egy irodalmi társaság újraállítása iránt, amely ,4Ü

AJÖM XVI. 168-174. Az idézet: 172. 141 Boross i. m. II. 272. 142 Degré i. m. 293. 143 AJÖM XVII. 153. (levele Tompának; Nagykőrös, 1858. febr. 9.)