Erdész Ádám - Á. Varga Gyula: Történelem és levéltár. Válogatás Erdmann Gyula írásaiból (Gyula, 2004)

Az 1839-1840. ÉVI ORSZÁGGYŰLÉS

teti és teljes, a reformmozgalom jövőjét szavatoló jogorvoslatot nem ad.

16 Az obstrukció esetleges sikertelensége esetére pedig már 1836-tól készen állt a Deák követjelentésében megadott stratégia: a jogorvoslat megtörténtétől tenni függővé a Bécs számára alapvető ügyek (adómegajánlás, újoncállítás) megszavazását. Minden azon múlott, sikerül-e a megyék többségében életben tartani, megőrizni az ellenzék erőfölényét. Az uralkodó 1839 áprilisában június 2-ára tűzte ki az országgyűlés indítását. Ezt megelőzően nagy sietséggel, a permenetre vonatkozó törvényes előírásokat mellőzve hoztak ítéletet Kossuth és Wesselényi perében. A Királyi Tábla mindkettejüket három évre ítélte. A Hétszemélyes Tábla Kossuth büntetését négy évre emelte fel. A heves küzdelmeket eredményező megyei követválasztási pártharcok azonnal elkezdődtek. A kormány szokásos aknamunkájának minden fegyverét bevetette, s így sikerült a liberális ellenzék néhány vezetőjét kibuktatni a választásokon. így Bezerédjt Tolnában, Beöthyt Biharban és Baloghot Barsban. Deák tehát fontos harcostársakat vesztett és az országgyűlési ellenzék szervezésében, összetartásában megnövekvő feladatokkal kellett számolnia. Ugyanakkor a veszteségben volt némi nyereség is. Régi problémája volt az ellenzéknek, hogy legjobbjai az országgyűlésen lévén, a megyei ellenzéki körök a pótutasítások kialakítása körüli, nem érdektelen megyei küzdelmekben, melyek eredménye esetenként döntően hatott az országgyűlési ellenzék hadállásaira, vezér nélkül maradtak. így a most kibuktatottak megyéjükben és a környező megyékben is hasznos hátországi tevékenységet fejthettek ki. Ugyanakkor fenyegette Deákék országgyűlési pozícióját egy kritikussá váló folyamat: 1838 folyamán, s ez 1839 elején fokozódott, egyre több ellenzéki megyében vált döntő, vagy legalábbis az ellenzéket megosztó és a követutasításokat mérséklő erővé az ellenzék békülékeny, mérsékelt szárnya, melynek elvtelen, a politikai feszültséget mindenáron enyhíteni akaró álláspontja, mivel esélye volt az országgyűlési többségre is, olyan látszatkompromisszumra vezethetett, amely, ismerve a deáki, illetve bécsi vonalvezetés éles konfliktusát, a jövőt döntően befolyásolható alkotmányjogi küzdelmét, az ellenzék megsemmisítő vereségéhez vezethetett. A békülékenyek egyre szélesedő tábora ugyanis nem kívánta a szólásszabadsági sérelem orvoslását a kormány számára alapvető tárgyak napirendre vételének feltételeként szabni s ezzel a kormányt jogorvoslatra kényszeríteni, hanem beérte az alkotmányos alapjogokat érintő sérelem egyszerű sérelemként való felvételével az utasításokba; legfeljebb ajunctimra. volt hajlandó, azaz a sérelmek és egyéb tárgyak egy időben való felterjesztésére, ami az előző országgyűlés nyilvánvaló tapasztalata szerint a sérelmek orvoslásának bizonyos elmaradásához, semmitmondó ígéreteket tartalmazó királyi leiratokhoz vezethetett. A Deák által már 1836-ban meghirdetett és az ellenzék vezetői által országszerte egységesen