Erdész Ádám - Á. Varga Gyula: Történelem és levéltár. Válogatás Erdmann Gyula írásaiból (Gyula, 2004)

Az 1839-1840. ÉVI ORSZÁGGYŰLÉS

tek korántsem a beszélgető partnerek, hanem Metternichék voltak. Tendenciózusan számolt be a „jó" bécsi fogadtatásról és kellemes benyomásairól. Híresztelni kezdte, hogy a kormányférfiak általában jobb szándékúak, mint általában hiszik, s az új kancellár és országbíró remélhetőleg az ország érdekeit fogják képviselni. Remélte a célzatos beszélgetések során azt is, hogy a kormányzat békejobbot nyújt az országgyűlésnek, olyat, amit az oppozíció elfogadhat, s ezzel lehetővé válik a jogbiztosítás, és a reform együttes ellenzéki jelszavának legalábbis némileg eredményes képviselete. Igazi eredményeket ugyanakkor.a reformok terén csak a következő, 1843-ban esedékes országgyűléstől remélt. A kezdő lépést - ezt nyomatékosan leszögezte Deák Bécsnek kell megtennie. Ami a békejobb milyenségét illeti, nem hagyott kétséget az iránt, hogy az oppozíció jogfeladást nem vállal, sőt kijelentette: ezúttal a fő ellenzéki cél a jövendő reformpolitikát lehetővé tevő jogbiztosítás. Az oppozíció már nem egyes eseteket sérelmez, hanem létét védelmezi, s így elnyomhatatlan - tette hozzá figyelmeztetőleg. Szavaiból végül is az derül ki, hogy bár túlzottan nem bízott a kormány által adandó teljes jogorvoslatban, a sérelmek igazán megnyugtató feloldásában, bízott egy tapintatos, az ellenzék jogi álláspontját nem sértő, általános amnesztiát adó leiratban, amit az ellenzék kompromisszumként elfogadhatott volna. Mindenesetre figyelmeztette az ellenzékieket is: legyenek kitartóak és állhatatosak, de őrizkedjenek a szangvinikus kirohanásoktól. A kormányzatot Deák nemcsak a feszültség feloldására irányuló kezdeményezőkészségre, engedékenységre kívánta közvetve - s bécsi tárgyalásai során minden bizonnyal közvetlenül is - hangolni, hanem figyelmeztette a reformokkal s a reformokat sürgető ellenzékkel szembeni negáció és gyanakvó bizalmatlanság feladásának szükségességére is. Nem célzat és ravaszság nélkül emlegette: ha a kormány kezdeményezné a reformokat, az oppozíció alól kicsúszna a talaj. (Ezt a gondolatot - láttuk - Dessewffy Aurél is felvetette: az ő reformajánlatai azonban gyökeresen mások voltak, mint a polgári átalakulást célzó deáki reformtervek.) Magyarországon - mondta „bizalmasan" Orosznak, a Hírnök bécsi zsoldban álló szerkesztőjének, tudva, hogy az azonnal és részletesen beszámol gazdáinak - néhány fanatikus kivételével, mindenki monarchikus érzelmű; e szellem ápolása a „kis respublikákban", a megyékben, az összetartó erőt jelentő kormányképviselők, a főispánok feladata. Ideje lenne, hogy a kormány e fontos posztokra ne a közbizalomra érdemtelen, a helyi viszonyokat és a magyar nyelvet sem ismerőket nevezzen ki. Magyarországnak látnia kellene - hangsúlyozta -, hogy a kormány nem 10 A reformerekben a lengyel felkelés leverése, 1831 óta egyre erőteljesebb volt a félelem a cári Oroszországtól, kapcsolatban Herder ismert jóslatával, miszerint Magyarországot el fogja nyelni a szláv tenger.