Erdész Ádám - Á. Varga Gyula: Történelem és levéltár. Válogatás Erdmann Gyula írásaiból (Gyula, 2004)

HUSZADIK SZÁZADI MOZAIKOK

értelmiségiek zöme évtizedek óta elmegy, illetve egyetemi tanulmányai után nem tér vissza, másutt kamatoztatja képességeit. Jövőnk, felemelkedési lehetőségünk nem kis részben azon múlik, lesznek-e ismét Tessedikjeink, Göndöcseink, akik európai felső nívón állnak tudásban, s közben áldozatkészek is, hűségesek is, elkötelezettek is szülőföldjük felemelkedésének szolgálatában, vállalják a közjó szolgálatát, a tudás átadását, a modern népnevelési és ismeretterjesztést, valamint a közéleti szerepvállalást is. Ha ma körülnézünk, aligha lehetünk optimisták. A reményt mégsem szabad feladni. Két fontos teendőt említek meg: a magyar oktatási rendszerben minden szinten alapvetőnek kell tekinteni a közjó szolgálatára, az áldozatvállalásra, a szülőföld iránti szeretetre és hűségre, az önzetlenségre nevelést. Tudatosítani kell, hogy ma az európai integráció előtt nemzeti sorskérdés az, hogy ne legyenek értelmiségi szempontból kiüresedett, lepusztult országrészek. A nemzeti nevelés reformja, a fenti értékek tudatos normatívává tétele nem elegendő. A mindenkori kormányzatnak végre nemcsak beszélnie kellene térségi felzárkóztatásról, az oktatás és kutatás, tudomány stratégiai jelentőségéről, hanem meg kell teremteni ezek jövőt szolgáló költségvetési alapjait. Elkerülhetetlen egy oktatási és tudományos célú „nagyberuházás", amely minden bizonnyal - hosszabb távon - a legjövedelmezőbb befektetés. Ma sokszor beszélnek-írnak bizonyos politikusok reinkarnációjáról; nos Klebelsberg Kunó reinkarnációját fiatal és modern kiadásban nagy megkönnyebbüléssel vennénk. A közösségépítő-nevelő pedagógusok és más kvalifikált értelmiségiek fizetését - összekötve persze megnövelt szakmai és teljesítményi követelményekkel - mihamarabb és igen jelentős mértékben emelni szükséges méghozzá úgy, hogy a ma leszakadó, nem könnyű értelmiségi életminőséget nyújtó vidékek (mint pl. Békés) szolgálatát vállaló tanárok, közgyűjteményi és közművelési szakemberek, tudósok stb. bérét jelentős pótlékkal kellene növelni, elősegítendő, illetve könnyítendő az áldozatvállalást. Ma égy budapesti tanár 20-30%-kal keres többet, mint békési kollégája: ennek pont fordítva kellene lennie, ha valóban komolyan gondoljuk a felzárkózatást.