Erdész Ádám - Á. Varga Gyula: Történelem és levéltár. Válogatás Erdmann Gyula írásaiból (Gyula, 2004)
Az 1839-1840. ÉVI ORSZÁGGYŰLÉS
mat megsemmisítő memorandummal a birodalmi politika irányítóihoz. 22 A memorandum, melyben a fontolva haladás kívánsága a szigorú kiváltságőrzéssel párosul, Metternichék előtt bizonyára kedves mondatokkal indult: „...valamely kormány politikája, mely hivatva van egy több különböző részből álló államtest fölött uralkodni, a beligazgatásban csak mind ezen államok közös érdeke által vezéreltethetik. Valahányszor ellenkezésbe jut valamely egyes vidék érdeke az egésznek javával, az előbbit fel kell áldozni az utóbbinak". Az ellentétek kiegyenlítése az egész javára a kormány feladata. Mindegyik rész erősödése kívánatos - folytatta -, ha nem a másik vagy az egész rovására történik, vagy ha nincs szó elszakadási törekvésről. Dessewffy nem hagy kétséget az iránt, hogy a birodalom és Magyarország viszonyában a közös érdek, az „egész" céljainak meghatározója a bécsi kormányzat, melynek joga megítélni azt is, hogy Magyarország erősödése kívánatos-e vagy sem, s rejt-e a mozgalom elszakadási törekvést! A folytatásban nagy megértést tanúsít Dessewffy Bécs nehézségeivel szemben: ahol nagy az eltérés a „részek" (Magyarország következetesen mint „rész" szerepel) között, ott egyik-másik gyakran ellenszegül „a magasabb felfogás hiánya miatt" (!). Ezek az önkény áldozatának látják magukat, pedig csak az együttélés törvényének engedelmeskednek, „melyet önmaguk hoztak, s melyen politikai létük nyugszik". (1839 elején ez azt jelentette, hogy a jogorvoslatért, sőt létéért küzdő magyar oppozíció csak provincializmusa miatt lát önkényt Magyarországon; az igazi, az emelkedett érdeket Metternichék képviselik.) Bécs politikáját Magyarország viszonylatában történeti eszmefuttatással is felértékeli Dessewffy. Szerinte Ausztria politikájának sikerült a heterogén birodalmat háromszáz éven át erőteljes egységként összetartani és Magyarország állami létét megőrizni (!). A hadjáratok akadályozták ugyan az ország kifejlődését, de ez a fejlődés Dessewffy szerint - figyelembe véve az ország gondolkodóinak irányát - talán káros is lett volna (!). Aki az idézett mondatokat leírta, az rendelkezett légyen esetleg pozitív célokkal, netán őszinte javító szándékkal, és kívánta azokat - tételezzük fel - a kormányzatba beépülve megvalósítani, az az előnytelen kompromisszumokra is eleve kész volt még akkor is, ha ezt még maga sem sejtette. A radikálisok úgy tesznek - folytatta -, mintha ostromállapotban lennének, mert „rosszul megemésztett angol-francia szabadságeszmék hatnak a félműveltekre", akik nem ismerik fel önérdekeiket sem... A magyar nemességnek ugyanis Dessewffy szerint a kormányzathoz kellene simulnia, hiszen az védelmezi az arisztokratikus intézményeket. (Dessewffy nem látszik észrevenni, hogy a reformmozgalom éppen az arisztokratikus intézmények és privilégiumok felszámolására törekszik.) Ezt követi a reformerek tendenciózus 12 A memorandum: Gróf Dessewffy Aurél összes művei. S. a. r. Ferenczy József. Bp. 1887. (a továbbiakban: DAÖM) 201. s köv.
