Erdész Ádám - Á. Varga Gyula: Történelem és levéltár. Válogatás Erdmann Gyula írásaiból (Gyula, 2004)

A MEGYÉK VILÁGA A REFORMKORBAN

júniusi esőzést követő ár a Fehér-Körösön elvitte az igen gyenge, műszakilag rosszul kivitelezett gátakat. A kapkodó, rendszertelen munka s a sok erőfeszítést és munkát hiábavalóvá tevő közöny, illetve felelőtlenség oka nem csak a megyékben keresendő. Szerepe volt annak is, hogy a szűk látókörű és messzire nem tekintő bécsi kormányzat csak önérdekét nézte, s ebbe nem tartozott bele Magyarország kereskedelmének, közlekedésének lényegi és átfogó javítása, illetve az ármentesítés ügyének erőteljes felkarolása. Bécs megelégedett a kamarai uradalmakból származó sószállítás, illetve faúsztatás akadályainak felszámolásával (1. marosi munkálatok a XVIII. sz.-ban), míg az ármentesítés terén beérte a csupán az ingyen kirendelt jobbágyság munkájával operáló, helyi erőktől, akarástól, lehetőségtől függő s a nemesi adómentességet tisztelő (s így az erőforrásokat eleve csonkító), tűzoltásszerű munkák némi, laza összefogásával. Emellett szerepet játszott az is, hogy az alföldi térségben, az egymástól távol eső, nagy határú településeket nehéz is volt összehangolt tevékenységre bírni akkor, amikor a rideg állattartás és nem a szántógazdálkodás volt a megélhetés pillére. Végül nem kis jelentősége volt az egyes nemesi birtokosok önzésének sem. Az 183l-es fehér-körösi árvíznek pl. egyik kiváltó oka a borosjenői malom volt, amely gátolta a víz gyorsabb folyását. Az 1751 :XIV tc. szerint ilyen malmok építése tilos volt, ennek ellenére a malom birtokosa, a környéken nagy befolyással rendelkező Aczél József ellenállt a lebontásnak s csatlakozott hozzá gr. Wenckheim József is, akinek hasonlóan káros malma volt Székudvaron. Elérték azt is, hogy maga Arad megye is feliratban kérte e malmok meghagyását, szembeszegülve a Körös-szabályozás királyi biztosával, gr. Zichy Ferenccel. Erdőhegy és Nagypél községek kérték e malmok lebontását, mivel miattuk gyakran kerültek víz alá. Arad megye végül is elrendelte a bontást, amibe most már csak gr. Wenckheim nem egyezett bele, s jelezte a megyének, hogy a Helytartótanács útján hamarosan számára kedvező felső döntés fog leérkezni. Erre a megye kisgyűlése - törvényellenesen megváltoztatta a közgyűlési határozatot, jóllehet az elnöklő főispán ez ellen protestált. A székudvari malom így még helyén maradt (a borosjenői malom szétszedése 1832-ben elkezdődött) s csak 1833-1834-ben került sor lebontására, amit végül is ismét elrendelt a megye, mivel a Wenckheim által beharangozott királyi leirat nem érkezett meg, sőt a Helytartótanács a malmok ügyében a birtokos ellen döntött. A két malom ügyével azért foglalkoztam ily hosszasan, mert közvetlenül átvezetnek a jelen vizsgálódásom tárgyához: a Malomcsatorna Társulat történetéhez. A Fehér-Körös aradi szakaszán jó néhány árvédelmi szempontból káros malmot elbontottak - az említett kettőn túl - az 1820-1830-as években. Az uradalmak és a jobbágyság számára azonban egyaránt nélkülözhetetlenek voltak a malmok, s így több fórum is foglalkozott a kérdés rendezésé-