Erdész Ádám - Á. Varga Gyula: Történelem és levéltár. Válogatás Erdmann Gyula írásaiból (Gyula, 2004)

A MEGYÉK VILÁGA A REFORMKORBAN

kibontakozó lázadás rémét ecsetelte beadványaiban - gondolván, a parasztfelkeléstől, mint tűztől félő megyei és kormányzati tisztviselők erre majd kétségbeesetten fordulnak Omaszta ellenfelei ellen. A vizsgálat azonban Csabát nyugodtnak találta, szó sem volt felkelési veszélyről. Azt hihetnők, ezek után már csak a gyors igazságszolgáltatás volt hátra. Azonban, aki ezt hiszi, nem ismeri a feudális magyar bírósági gyakorlatot, permenetet és az abban rejlő lehetőségeket. A Helytartótanács 1812. július 21-én elrendelte, hogy úriszéken (?!) kezdjék el az ügy tárgyalását, majd a megyei törvényszékre, s onnan a Helytartótanácsra kellett küldeni az ítéleteket. Nos, az úriszéket évekig nem hívták össze, a felperes csabaiak periratainak elkészültét pedig a szükséges irományok át nem adásával gátolták. Az igazságkereső csabaiak türelme elfogyott, s 1813-ban, majd 1816-ban ismét közvetlen beadványokkal fordultak a Helytartótanácshoz, s ezekben már a megyei igazgatást sem kímélték. E beadványok megszövegezésében Vidovszki jegyző is segített. A megye a szolgálati utat be nem tartó, s a megyét elmarasztaló csabai beadvány ügyében gyors vizsgálatot tartott, s az értelmi szerzőket, Malik Mihályt és Vantura Tamást hosszabb-rövidebb időre bebörtönözte, Csabát pedig megfenyegette: ne merjen községi pecsét, bírói aláírás és az alsó fokú hatóság záradéka nélkül felterjeszteni semmit. Kérdés persze, hogy az uradalom és immár a megye ellen panaszkodó csabaiak kitől kaptak volna hivatalos aláírásokat, pecsétet folyamodásaikra? Voltak azonban Csabának támogatói megyei körökben is. Lehoczky Antal főügyész pl. szimpatizált ügyükkel, s igyekezett azt előmozdítani. Nem véletlen, hogy a vizsgálatok során Vidovich és Omaszta tiltakozott Lehoczky részvétele ellen, míg Csaba éveken át efféle ügyekben mindig a főügyész bevonását kérte. Az sem véletlen, hogy Lehoczkyt épp a per idején, 1816-ban függesztették fel állásából, s a továbbiakban utóda, Lengyel Márton már sokkal nehézkesebben vitte az ügyet. (Lehoczkyval már régen készültek leszámolni a megyei uradalmak; a főügyész 1811-ben pl. fellépett a nagyhatalmú gyulai uradalom ellen, mivel az a robotváltságot ötszörös árban követelte; a gyulai uradalom felmérésekor az uradalom tiltakozott is Lehoczky kiküldetése ellen, mondván: nincs benne bizalma. Lehoczky ellen 18l6-1817-ben beosztottja, a másodügyész kezdett pert - ismeretlen okból - s ennek nyomán állították félre.) Az is megesett, hogy a csabaiak úriszéki beadványát Stummer Imre főszolgabíró terjesztette elő az úriszéken, mivel a csabaiak tudták, hogy különben elsikkad az ügyük. Volt is az úriszéken felháborodás a főszolgabíró állítólagos hatásköri túllépése miatt. Még bujtogatással is megvádolták. Közben Csaba nagy pere Omasztáék ellen állt. A Helytartótanács időnként sürgette az intézkedést, nem sok sikerrel. Az idő múltával egyre áttekinthetetlenebb lett az ügy: annál is inkább, mert több úrbéri per is belekeveredett. Összekuszálódtak a szálak. Mindez a vádlottak malmára hajtotta a vizet.