Erdész Ádám - Á. Varga Gyula: Történelem és levéltár. Válogatás Erdmann Gyula írásaiból (Gyula, 2004)

A MEGYÉK VILÁGA A REFORMKORBAN

nyeges változásokat regisztrálhatunk a kulcs különbözőségén túl is: 1800­ban a majorsági réteket nem vették külön számba (1834-ben igen) és a major­sági földeket általában is sokkal kevesebbre értékelték jövedelemforrásként, mint 1834-ben, amikor is az 1 hold majorsági szántó utáni évi bevételt 1/2-től 3 pfrt-ig terjedő összegben jelölték meg. Az 1 hold kaszáló utáni bevételt igen magasan, 1-3 pfrt-ban, a szántókkal azonos értékben szabták meg, ami a le­geltetés kiemelkedő jelentőségére utal a földesúri gazdaságokban. Az erdők­kel hasonló a helyzet. 1800-ban így szólt az összeírási utasítás: e jövedelmeket nem kell szigorúan összeírni. 1834-ben már 1 hold jó tölgyes évi jövedelmét 2 pfrt-ban, kevésbé jó erdők esetében 1 pfrt-tól 10 krajcárig terjedő összegben határozták meg. 1 jobbágytelek 1800-ban az összeírok szerint 24 pfrt-ot jövedelmezett, 1834-ben osztályozás szerint 30-13 pfrt-ot. 166 8 házas, illetve 16 hazátlan zsel­lér után számoltak — mindvégig — egy „telek" bevételt. 1800-ban a szegény, birtoktalan nemeseket külön írták össze, jövede­lemérték nélkül, de 1834-ben ezeket is felvették, mégpedig helyzetüktől füg­gően 1/8-6/8 „telek" jövedelemmel. Ez önmagában is nem kevéssé nehezíti a két összeírás összehasonlítását. A saját kezelésű szőlőkből eredő jövedelmet szinte lehetetlen összemérni, mivel 1800-ban szabad szőlő esetén 12, dézs­más szőlőnél pedig 16 pfrt értékű szakmánymunkabér-ráfordítással megmű­velhető terület után számoltak egy „telek" jövedelmet, 1834-ben pedig egy­szerűen kapásonként 167 számoltak 1 pfrt 20 kr - 40 pkr jövedelmet. 1834-ben új rovatokat nyitottak a kőbányák, vashámorok, 168 üveghuták, gyékény- és nádvágás utáni jövedelmeknek. Egyetlen ponton látunk 1800­ban sokszor magasabb értékeket, mint 1834-ben, a kocsmáltatásnál; úgy tű­nik, e haszonvételi jog a XIX. század első felében valamelyest vesztett jelentő­ségéből. A nemességgel egyszerre összeírták, mint a nemesi közös kiadásokhoz hozzájárulókat, a papokat és az egyházi segédszemélyzetet (kántor, harango­zó), a honoráciorok jó részét, a nemesi javakat bérlőket, a konvenciós uradal­166 Összevetésül: Nógrádban 1845-ben 36-52 pfrt-tal számolták egy-egy jobbágytelek hasznát évente (Pálmány Béla: Köznemesek a szécsényi Forgách uradalomban 1842-1848. In: Tanulmányok Szécsény múltjából 5. Salgótarján, 1982. 7.). E kulcsok azonban csak igen hoz­závetőlegesen jelentették az egy-egy telek utáni valódi földesúri bevételt; a hangsúly inkább azon volt. hogy egy megyén belül azonos alapon számoljanak. (A majorsági földek hasznát már Nógrádban is hasonlóan számították.) K>7- Zemplénben ekkor csak 75 négyszögölet vettek egy kapásnak (vö. az 1838. évi dicalis összeíráshoz adott közgyűlési utasítás: Zlt.-Kgy. 1837/2167.). m Szirmán Rholly István hámora 5000 pfrt-ot, azaz 167 „teleknyit" jövedelmezett éven­te.

Next

/
Thumbnails
Contents