Erdész Ádám - Á. Varga Gyula: Történelem és levéltár. Válogatás Erdmann Gyula írásaiból (Gyula, 2004)

A MEGYÉK VILÁGA A REFORMKORBAN

nyeges változásokat regisztrálhatunk a kulcs különbözőségén túl is: 1800ban a majorsági réteket nem vették külön számba (1834-ben igen) és a majorsági földeket általában is sokkal kevesebbre értékelték jövedelemforrásként, mint 1834-ben, amikor is az 1 hold majorsági szántó utáni évi bevételt 1/2-től 3 pfrt-ig terjedő összegben jelölték meg. Az 1 hold kaszáló utáni bevételt igen magasan, 1-3 pfrt-ban, a szántókkal azonos értékben szabták meg, ami a legeltetés kiemelkedő jelentőségére utal a földesúri gazdaságokban. Az erdőkkel hasonló a helyzet. 1800-ban így szólt az összeírási utasítás: e jövedelmeket nem kell szigorúan összeírni. 1834-ben már 1 hold jó tölgyes évi jövedelmét 2 pfrt-ban, kevésbé jó erdők esetében 1 pfrt-tól 10 krajcárig terjedő összegben határozták meg. 1 jobbágytelek 1800-ban az összeírok szerint 24 pfrt-ot jövedelmezett, 1834-ben osztályozás szerint 30-13 pfrt-ot.

166 8 házas, illetve 16 hazátlan zsellér után számoltak — mindvégig — egy „telek" bevételt. 1800-ban a szegény, birtoktalan nemeseket külön írták össze, jövedelemérték nélkül, de 1834-ben ezeket is felvették, mégpedig helyzetüktől függően 1/8-6/8 „telek" jövedelemmel. Ez önmagában is nem kevéssé nehezíti a két összeírás összehasonlítását. A saját kezelésű szőlőkből eredő jövedelmet szinte lehetetlen összemérni, mivel 1800-ban szabad szőlő esetén 12, dézsmás szőlőnél pedig 16 pfrt értékű szakmánymunkabér-ráfordítással megművelhető terület után számoltak egy „telek" jövedelmet, 1834-ben pedig egyszerűen kapásonként

167 számoltak 1 pfrt 20 kr - 40 pkr jövedelmet. 1834-ben új rovatokat nyitottak a kőbányák, vashámorok,

168 üveghuták, gyékény- és nádvágás utáni jövedelmeknek. Egyetlen ponton látunk 1800ban sokszor magasabb értékeket, mint 1834-ben, a kocsmáltatásnál; úgy tűnik, e haszonvételi jog a XIX. század első felében valamelyest vesztett jelentőségéből. A nemességgel egyszerre összeírták, mint a nemesi közös kiadásokhoz hozzájárulókat, a papokat és az egyházi segédszemélyzetet (kántor, harangozó), a honoráciorok jó részét, a nemesi javakat bérlőket, a konvenciós uradal166 Összevetésül: Nógrádban 1845-ben 36-52 pfrt-tal számolták egy-egy jobbágytelek hasznát évente (Pálmány Béla: Köznemesek a szécsényi Forgách uradalomban 1842-1848. In: Tanulmányok Szécsény múltjából 5. Salgótarján, 1982. 7.). E kulcsok azonban csak igen hozzávetőlegesen jelentették az egy-egy telek utáni valódi földesúri bevételt; a hangsúly inkább azon volt. hogy egy megyén belül azonos alapon számoljanak. (A majorsági földek hasznát már Nógrádban is hasonlóan számították.) K>7- Zemplénben ekkor csak 75 négyszögölet vettek egy kapásnak (vö. az 1838. évi dicalis összeíráshoz adott közgyűlési utasítás: Zlt.-Kgy. 1837/2167.). m Szirmán Rholly István hámora 5000 pfrt-ot, azaz 167 „teleknyit" jövedelmezett évente.