Erdész Ádám - Á. Varga Gyula: Történelem és levéltár. Válogatás Erdmann Gyula írásaiból (Gyula, 2004)
A MEGYÉK VILÁGA A REFORMKORBAN
A szőlőnél megjegyzendő, hogy a kerületenkénti nemesi összeírásokon alapuló becslés szerint mintegy 2000 nemesi birtokos kezén volt kisebb-nagyobb szőlőterület a Hegyalján, illetve közvetlen környékén. A szőlőterület nagyobbik része alighanem nemesi kézen volt. A kisbirtokosok saját kezelésükben tartották kis szőlőiket, a nagyobbak megelégedtek a sok bérszőlő utáni hegyvámmal. A kurta-, illetve kisnemesek szívesen vállalkoztak szőlők bérletére és művelésére, mivel a szőlőművelés és borkereskedelem (még kicsiben is) a régióban a leginkább polgárosuló, szabad életformát jelentette, s mint ilyen nagy vonzást gyakorolt jobbágyra-nemesre egyaránt még a reformkorban is. 142 Nem véletlen, hogy az 1848-ig magukat az úrbéri kötöttségek alól megváltó helységek megyénkben egy kivétellel a Hegyalján helyezkedtek el. A hegyaljai mezővárosok egy része eleve már évtizedek óta, megváltás nélkül is mentes volt mindenféle úrbéres szolgálattól, mivel nem volt úrbéres földje, csak belső telkek háztaksával (Tállya, Mád, Bodrogkeresztúr, Tolcsva). Másik részükben a mezővárosi „polgárok" jelentős kedvezményeket élveztek: pl. Sárospatakon már a megváltakozás előtt is csak cenzust fizettek, természetben adtak kilencedet, a tizedet pénzben válthatták meg, élhettek a föld (zömmel szőlő) szabad adásvételének jogával (ez minden hegyaljai mezővárosban így volt). Sátoraljaújhelyen hasonló volt a helyzet: itt a lakósokat illette a hetivásár utáni bevétel és az üzletek bére, a malom jövedelme is. 14 ^ Egyedül Erdő-bénye volt az a hegyaljai mezővárosok közül, amely „rendes" úrbéres szolgálatokat teljesített 1848-ig. Már 1839 előtt megváltotta úrbéres terheit Tokaj és Tarcal (mindkettő kamarai birtok volt), Liszka és Sárospatak, Tokaj 280 pengő frt-ot fizetett évente 142 A hegyaljai bortermelés nem ekkor élte virágkorát, sőt válságban volt. Bur Márta szerint (A balkáni kereskedők és a magyar borkivitel a XVIII. században. Történelmi Szemle. 1978. 281.) a virágkor a XVII. sz. volt; a XVII-XVIII. sz. fordulójától már hanyatlás figyelhető meg, de ekkor még rgen vonzó a Hegyalja: a századforduló nagy népmozgása idején pl. a Szabolcsból a mai Borsod-Abaúj-Zemplén megye területére vándorlók zöme a Hegyaljára ment (Bársony István: Adalékok Szabolcs megyéből Abaúj, Borsod, Zemplénbe irányuló jobbágymigráció kérdéséhez. In: Borsodi levéltári évkönyv 3- 1980. 19.). A XVIII. sz. második felében induló, majd egyre növekvő válság okát Galgóczi a rossz borkezelésben, ill. a tokaji bor hitelének lerontásában látta (1855. 284.). Zemplén megye e tárgyban kirendelt bizottságának jelentése szerint a válság okai 1833-ban a következőkben voltak keresendők: 1. Lengyelország felosztása a nagyhatalmak közt és az utódhatalmak vámpolitikája. 2. Az örökös tartományok árucikkeit védő vámrendszer. 3. A Galíciában bevezetett súlyos fogyasztási adók. 4. A Zemplén körüli utak, folyók járhatatlansága. 5. A zsidók „szám nélkül való befészkelése" a Hegyalján és a „természetükből adódó" spekuláció, borhamisítás (a bizottság nem kívánta a zsidókat kirekeszteni a borkereskedelemből, sőt, teljes kereskedelmi szabadságot szorgalmazott s egyúttal intézkedéseket kért a „tokaji" hitelének megóvására). - MOL P 458-8/70. '« Oláh, I960. 273.
