Erdész Ádám: A magyar függetlenség jelképe. Békés megye 2002. évi ünnepi Kossuth-konferenciájának előadásai (Gyula, 2002 [2004!])

Erdész Ádám: A Kossuth-kultusz Békés megyében

uraktól, hanem a nép, úri rend, arisztokrácia egyesült, hogy meg­védje az alkotmányt s a király által szentesített törvényeket, a király ellen, kinek nevében az megtámadtatott istentelen láza­dók által - hiszen még Kossuth a trón és a haza megmentésére hívja fel a nemzetet" 51 - próbált meg közös nevezőt találni az egyik gyulai ünnepség szónoka. Az interpretáció e téren nagyon széles skálán mozgott: volt, aki a trónfosztást, az önkényuralmi korszakot említve legjobbnak látta, hogy fátylat borítsanak a múlt keserű korszakára. Ám volt arra is precedens, hogy a hivatalos ünnepi szónok mondandóját ügyesen kiegyensúlyozva még a trónfosztás mellett is kiálljon. Garzó Gyula gyomai református lelkész a következőképpen fogalmazott: „Csak 49 ne követke­zett volna a 48-ra, csak a függetlenséget ne mondotta volna ki ­így szólnak némelyek. Engem ez sem zavar, miután tanulságra szükségük van a fejedelmeknek is... Nem volt-e ez nagy lecke, s a nemzeti önérzetet is nem növelte-e meg? Ha a tömösi szoroson nem özönlik hazánkra a muszka, bírt volna-e Ausztria velünk, s nem volt-e kénytelen megtanulni, hogy a magyar nemzetnek a vele való kapcsolatban is mi jelentősége van." 52 Egyszer-egyszer a lelkesedés úgy elragadta a résztvevőket, hogy a jelenlevő főis­pán szükségesnek ítélte az ünneplő közösség figyelmeztetését: ne feledkezzünk meg az alkotmányos királyról sem. 53 Volt az ünnepi beszédeknek még egy közös jellemzője: a hó­dolat retorikája egyszerre szólt az észnek és a szívnek. A politi­kában jártas hallgatóság figyelhette a közjogi mozzanatokat, Kossuth politikai pályájának eltérő nyomatékkal említett rész­leteit, ugyanakkor az ünnepi közönség elsöprő többségét kite­vő, finom részletekre kevésbé érzékeny hallgatóság mint felma­gasztalása mint imát hallgathatta ezeket a beszédeket. Az ün­nepi beszéd ima voltát olykor a szónokok azzal is hangsúlyoz­ták, hogy szónoklatukat egy hangsúlyos „ámen"-nel zárták. 51 Kossuth Lajos 100 éves... i. m. 14. 52 Gyoma község... i. m. 9-10. 53 Kossuth emlékünnep Gyulán. Békés, 1902. 38. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents