Farkas Sándor: A jó pásztor és övéi (Gyula, 1997)
A névnapi torta
A NÉVNAPI TORTA Szegény Modeszta nővér szomorú esete megrendítette nemcsak a máriafalviakat, de mindazokat is, akik szívükön viselték a szegény gyermekek sorsát, mert benne egy igazi „misszionárius" elvesztését látták. De legjobban magát Apor bárót döbbentette meg ez az eset, nemcsak azért, mert az ő nevét viselő napközi otthon szervezője, vezetője volt ez az örökmozgó apáca, nemcsak azért, mert egy felnőtteket, gyermekeket egyaránt anyai szeretettel istápoló munkatársat kellett elvesztenie, hanem főként azért, mert az ő szeme előtt játszódott le a túlzott munkában meghajszolt, testi-lelki szenvedésektől meggyötört, idegrendszerileg teljesen összeomlott apáca tragédiája. Még évek, múltán is, amikor borongós napjai voltak, felködlött előtte, amikor a székelykapus napközi otthon megnyitójára összesereglett tömeg előtt, az ő kocsijának megérkezte utáni pillanatokban a szinte légiesen könnyűvé vált apáca odarohant a kis haranglábhoz, megragadta a széltől lóbált kötelet s teljes erejéből elkezdte azt rángatni úgy, hogy szegény harang oly vészjóslóan kongott össze-vissza, mint amikor tűzvészt jeleznek a nagy toronyban. Majd erejefogytán térdre borulva, összekulcsolt kézzel kérte a bocsánatot, amiért nem tudott időben eleget tenni vállalásának. Majd - amikor már a hangja is elfogyott - néma zokogással, széttárt karokkal térden csúszott a székelykapun éppen akkor belépő báró felé, aki épp most érkezett meg az öreg Vilics konflisán. Amíg él, nem fogja elfelejteni azokat a kétségbeesett, ijedt felnőttes gyermekarcokat, amelyek erre a borzasztó látványra meredtek. Csak neki, a „gazdának" kellett e pillanatok alatt keletkezett nagy lelki viharban sziklaszilárdan helytállnia, s a gyermekek aggódó sikítása közben felemelnie az összeomlott, jó munkatársat, vigasztalni, nyugtatni s szépen, szinte erőszakkal kivonszolni a már egészen a kapubejáratig beállott kocsihoz. Minden erejére, rábeszélőképességére szüksége volt ahhoz, hogy meggyőzze az összeomlott apácát, most pihennie kell egy keveset, amíg egészségéi állapota helyre nem áll. (Pedig ő már látta, érezte, hogy ez a lelkileg-testileg összetört apáca már nem fog többé ide visszajönni. Hiszen ahogy a kocsihoz cipelte, a vastag apácaruhán keresztül is érezte, hogy ezen a változás korában lévő nőn nincs