Farkas Sándor: A jó pásztor és övéi (Gyula, 1997)

Alkotó évek

A délutáni vecsernyék után a belvárosi templom előtti téren a szívgárdák ünnepélyére került sor, amely alkalommal sokszáz új szívgárdistát avattak fel ünnepélyesen. Este 7 órától másnap reggel 7 óráig a vidéki és helybeli hívek részvételével éjszakai szentségimádást tartottak, a gyóntató székekben folyamatosan gyóntattak, minden mellékoltárnál a hajnali óráktól kezdve szentmiséket tartottak. Egész éjszaka - az egyes papi csoportok - gregorián dallamok halk, mormoló éneklésével fokozták azt az áhítatot, amely ezekben az órákban a jelenlévő hívek lelkét betöltötte. Apor báró átvirrasztotta szinte az egész éjszakát, mert nem tudott betelni az érzelmek nagyszerűségével, az ájtatoskodó hívek nyüzsgő tömegével, s meghatott szívvel adott hálát a Jóistennek, hogy sikerre vitte ezt a kezdeményezést. Az ünnepségsorozat második napját a katolikus világi tennivalók különböző szekciókban történő megtárgyalásának szentelték. Három nagy szekciógyűlést tartottak, sokszáz résztvevővel. A „szociális szekció" a földmunkásság szociális helyzetéről, annak országos javítási lehetőségéről, valamint a földmunkásszervezetek jelentőségéről tanácskozott. A „hitbuzgalmi szekció" főként a tanyai lakosság lelki gondozásának fontosságáról, annak lehetőségéről tárgyalt. A „kulturális szekció" főként a családi élet, a család védelme, a család fontossága kérdéseiről folytatott eszmecserét. Ezek mellett számos kisebb szekcióban, főként fiatal papok, gyakorló hitoktatók, kántorok vitatták meg az imádságok, énekek megújításának, népközelibbé tételének kérdéseit. Szükségesnek tartották egy egységes ima- és énektár országos bevezetését. Mert hosszú évszázadokon át nem alakulhatott ki igazi magyar, egységes szertartásrend. A monarchia időszakában főként németből fordított szövegekkel, idegen dallamokkal kellett megbarátkozni. De most - igaz, csonka hazában - magyarok lehetünk - hangzott el -, szükséges, hogy szép, magyar nyelvű imádságok, énekszövegek, népi ihletésű dallamok kerüljenek kiadásra. Elsősorban ez jelentené az egyház megújulásának kezdetét. Meg lehetne szabadulni a magyartalanságtól, s elérni, hogy a magyar nép végre saját szép nyelvén, igazi, ízes, zamatos magyar dallamokkal dicsérje Istenét. Ahhoz, hogy az egyházi cselekményekbe jobban belekapcsolódhassanak a hívek, a papoknak is magyar nyelven kell mondaniuk mindent, amit csak lehet. El kellene érni azt, amit a görög katolikus egyház már régen kivívott magának, hogy - az úrfelmutatás latin szövegén kívül - az egész misét saját nyelvükön mondják és éneklik. De addig még várni kell, s most elég lenne, ha egy szervezet vállalkozna az egész megszervezésére, a szükséges szövegek elkészíttetésére, például Sík Sándor, a nagy katolikus költő közreműködésével, a dalszövegeket is beleértve. A dallamokat pedig Harmath Artúr, dr. Koudela Géza, Bárdos Lajos és mások közreműködésével kellene megújítani. Végül megegyeztek abban, hogy az egész elgondolást Prohászka Ottokár székesfehérvári püspökkel tárgyalják meg, az ő hathatós közre-