Farkas Sándor: A jó pásztor és övéi (Gyula, 1997)

A becsület

könyörgő istentiszteletet tartott a belvárosi templomban, ahol a hívek nagy számban megjelentek és előttük mondott beszédében mélységes fájdalmának és megrendülésének adott hangot." A szentbeszéd hallgatói összeszorult szívvel látták, hogy szeretett plébánosuk szeméből, miközben beszélt, patakzottak a fájó könnyek. A trianoni békeszerződés a nagyváradi egyházmegyét is érzékenyen érintette: jórésze, székhelyével és székesegyházával együtt Romániához került. Hiába jött létre a vatikáni Szentszék és a román állam között megfelelő egyezmény, ennek főbb pontjait a román hatóságok semmibe vették. Apor Vilmos, látva ennek a kettősségnek súlyos hátrányait, memorandumtervezetet készített és juttatott el a hercegprímáshoz, amely szerint a nagyváradi egyházmegye magyarországi része életképes, hívei, papjai elegendőek lennének egy önálló egyházmegye megalkotására, és anyagi eszközei elegendőek a papnevelés biztosítására, önállóságának fenntartására. (Az Apor-féle tervezet évében, 1929-ben a Szentszék megszervezte a debreceni apostoli kormányzóságot a nagyváradi egyházmegye „csonka" magyarországi területeiből.) A jó pásztornak, Apor bárónak, nyájával együtt, bele kellett nyugodnia a trianoni helyzetbe s életük további folyását ennek megfelelően kellett irányítaniuk. Az azonban biztos, hogy a nagytemplomban attól kezdve igen sokszor felhangzott a sok keserves könyörgés között, hogy: Bús magyarok imádkoznak... .. .sírva-sírunk, fohászkodunk, hozzád száll a lelkünk, ennyi tengersok fájdalmat meg nem érdemeltünk...