Farkas Sándor: A jó pásztor és övéi (Gyula, 1997)
A becsület
nevetséges volta miatt (vagy inkább a párizsi békeszerződésről kiszivárgott hírek hallatára, amely szerint Békés megye nem kerül Romániához, s azt nemsokára el is kell hagyniuk) megszüntette az eljárást. Bizony jól is tette, mert a megszállók alatt valóban ingott a talaj. Párizsban, a béketárgyaláson Magyarországot nagyon megcsonkították, de a „status guot", amire a románok számítottak (hiszen azért rohantak le a Tiszáig), nem alkalmazták mechanikusan. Ezért vissza kellett vonulniuk az új demarkációs vonal mögé, amely itt, pár kilométerrel Gyulától délre, került meghúzásra. A február 27-én kiragasztott falragaszokon Mardarescu tábornok, az erdélyi román főparancsnok bejelenti a Tiszántúl kiürítését, a román csapatok visszavonását a békekonferencia által kijelölt vonalak mögé. Ezután a magukat kompromittált vezetők és mintegy 50 gyulai polgár elhagyták a várost és Romániába költöztek. Az események gyorsan peregnek. Március 26-án dr. Jantsovits Emil, a város helyettes polgármestere bejelenti, hogy az antant katonai missziója március 30-án reggel 8 órakor a város átvétele céljából Gyulára érkezik. Kérte a lakosságot, hogy ebben a történelmi órában mindenki komolysággal és méltó ünnepélyességgel viselkedjék. Kérte, mutassák meg, hogy akikben volt erő az elmúlt idők nehézségeit elviselni, azok tudnak méltatlan cselekedet nélkül ünnepelni. Az utolsó napok már a felszabadult öröm jegyében teltek. 29-én, hétfőn délután a város már nyüzsgött a magyarruhás, pántlikás-kalapos fiúktól, magyarpártás lányoktól. A város rövid fél nap alatt a nemzeti színű zászlóktól, szalagoktól újra magyarrá öltözött. És eljött a várva-várt nap, 1920. március 30-a, Gyula városának újjászületése. Már kora reggel megindult a nép, a román katonaság még itt lévő alakulataival együtt, az állomás előtti tér felé, ahol a város átadó-átvevő ünnepsége készült! Díszmagyarba öltözve elől állt a fogadóbizottság: az alispán, a polgármester-helyettes. 9 óra előtt pár perccel Békéscsaba felől begördült a várt szerelvény, amely a szabadságot hozta a sokat szenvedett gyulaiaknak. A szerelvény egy poggyászkocsiból, egy termes kocsiból, egy elsőosztályú és két harmadosztályú személykocsiból állt. A termes kocsiban a misszió tagjai, a következő személykocsiban a segédtisztek, a két utolsóban pedig mintegy 50 főnyi magyar csendőr foglalt helyet, akiknek láttán a csendesen várakozó közönség hosszantartó tapsban és éljenzésben tört ki. A küldöttség tagjai közül elsőnek Berthon francia ezredes, majd utána Dimitrescu román ezredes, egy skót és egy olasz százados, mint átadók, végül Megay magyar vezérkari alezredes, mint átvevő szálltak ki, akiket a magyar közönség - különösen az utolsónak kiszálló magyar alezredest - lelkesen megünnepelt.
