Farkas Sándor: A jó pásztor és övéi (Gyula, 1997)
Nagy szellemek találkozása Máriafalván
tudja még, hány féle rémséges jelvény született Krisztus szent jeléből? ! Vagy a Szent István-i vagy a keresztény nemzeti gondolatot kellene felébreszteni? De ezeket is alaposan lejáratták már a két világháború közötti időkben! Töprengései között, jóval éjfél után, édesanyjának simogató kezei zavarták meg súlyos gondjai közepette. Pihenj le, kisfiam, holnap is nap lesz... Köszönöm édesanyám, csókolta meg a simogató kezeket... És ebben a pillanatban villant fel előtte a mentő gondolat! Hát az édesanya! A magyarok édesanyja/Mária, a magyarok Nagyasszonya! Hiszen már István király is nagy bajában Őneki ajánlotta fel népét! Az Ő segítségét kell kérnie népe megmentésére! Mert az elmúlt ezer esztendő minden viszontagsága között is azért tudott megmaradni a nemzet, mert volt ÉDESANYJA! Volt, aki összetartsa gyakran széthúzó, hálátlan gyermekeit. Édesanya, aki begyógyította a fájó sebeket, vigasztalta az árvákat, az özvegyeket, aki segítette a szegényeket nyomoruk elviselésében. Édesanya, akihez lehetett minden búban, bajban fohászkodni. Édesanya, aki mindig vigyázott nemzetére. - Boldog Asszony, Magyarok Nagyasszonya, segítsd meg most nagy bajba jutott népedet! Segíts meg bennünket, hogy átvészeljük a reánk váró nagy megpróbáltatást! A veszélyt - vélte - a belső ellenség jelenti elsősorban. Azok, akik a nép nevében új diktatúrát akarnak kialakítani. S ez a diktatúra rosszabb lesz minden korábbinál, mert a népet is, amelynek nevében fellép, megfosztja mindenétől. Mert elveszi a paraszttól kis földjét, a kereskedőtől üzletét, az iparostól műhelyét. Az ország vérkeringését megindító gyárakról, nagyüzemekről nem is beszélve. S akkor minden egyházi vagyon, iskola, templom, épület is a kezükbe kerül. Annak a pár száz embernek a kezébe, akik élet és halál urai lesznek, akik minden hatalmat kisajátítanak. Akik istenként tiszteltetik magukat, akiknek még éltükben szobrot kell emelni! S a népnek, ha élni akar, tűrnie kell az önkényt, a megaláztatást vagy éppen - ha ellenáll - a börtönt. Félt attól az időtől, amikor az imádkozó ember elveszti a kenyerét, a tudós embernek át kell adnia helyét az üres fejűeknek. Mert a készülő rendelkezések ezeket sejtették. A bankok, gyárak, nagyüzemek, iskolák közeli államosítása, amelyek már nyíltan publikálásra kerültek, e felé mutattak. A nemrég kiosztott földek induló kolhozosítása is ezt jelezte. És minden bizonnyal a soron következő lépés az egyházi rend, a papság likvidálása lesz, hiszen ők is jól tudják, ha elkergetem a pásztort, elszélednek a nyáj juhai! Ez ellen kellene - talán az utolsó órában - valami nagyot, okosat tenni! Mert ha ez a Rákosi, akinek nevétől egyre hangosabb az ország, ha ez a Rákosi egyszer megveti a lábát, a jó Isten legyen irgalmas ehhez a nemzethez! Ö megpróbálja felvenni a harcot a jelentkező veszéllyel, neki, az ország főpapjának, kötelessége mindent megtenni, ha a nyáját veszély fenyegeti! Igaz, a fegyverek nem egyenlőek ebben a harcban. Az ő kezében csak a hit és az imádság fegyvere van. De ezzel kell megpróbálni harcolni! S ez erős fegyver lehet, ha az Isten és annak Édesanyja áll mögötte!
