Farkas Sándor: A jó pásztor és övéi (Gyula, 1997)

Ruszki szoldát

Elmondta, hogy Apor báró nemcsak életében volt nagy, kiemelkedő egyéniség, de utolsó óráiban is annyi erőt, bátorítást tudott adni környezetének, mintha nem is őkészülne távozni az életből, hanem őbúcsúztatná környezetét. Betegágya körül szinte egy kis mennyország lengett. Nagy lelke testétől való távozásában is mindenkinek-ott lévőknek és távoliaknak is-tudott vigasztalást nyújtani. Boldog volt, hogy megkapta azt a kegyelmet az Ég Urától, hogy az Úr Jézus halálának és feltámadásának ünnepén adhatta át lelkét teremtőjének. - Amikor utoljára csókoltam meg oly sok jót tett, áldásos kezét, odasúgta a fülembe: kedves Juliskám, volt gyulai híveimért külön közbenjárok majd az Úristennél. Külön áldásomat küldöm nekik. És én most ezt az áldást hoztam el ide Máriafalvára is, ahová ő oly szívesen járt ki... És tovább nem tudta mondani, hangja elcsuklott, hosszú szünetet tartott. Elfáradt, hiszen csak tegnap érkezett haza. A csendet csak a déli harangszó hármas csendítése szakította meg, amelyet Szeredi úr, a házmester végzett. A déli harangszó elhangzása után a visszaemlékezők közül felállott Geist Ilus, Apor báró volt prefektája, a napközi otthon vezetője, hogy a szokásnak megfelelően az elhunytak lelki üdvéért - most Apor báróért - a déli harangszó után csendítsen. (Ezt személyesen ő akarta megtenni.) Ezen a napon, a béke kitörésének napján a máriafalvi kisharang háromszor szólalt meg... Míg Geist Ilus Apor báró lelki üdvéért húzta a Szent János apostol tiszteletére és dr. Folmann János elhunyt János fia emlékére készített kis harangot, eltűnődött a világ furcsaságán: itt szovjet katona csókolja meg a püspök képét, ott szovjet katona golyója oltja ki áldásos életét ugyanannak a püspöknek. Alig két órával ezelőtt ez a harang annak a háborúnak a végét üdvözölte, amely annak a hősnek a halálát is okozta, akit most sok százezren siratnak, Apor báróét.