Farkas Sándor: A jó pásztor és övéi (Gyula, 1997)

A mennybe vivő kitüntetés

jára-nagyjára, akik számára örökké feledhetetlen maradt báró Apor Vilmos utolsó gyulai ténykedése. (Csak a jó Isten tudta, hogy ezek az utolsó gyulai lépések voltak egyben a vértanú püspök mennybe vivő útjának első lépései, mert - mint püspök - innen indult el az örökkévalóság felé. Püspöki székét 1941. március 2-án foglalta el, mint a győri egyházmegye 72. püspöke. Avatóbeszédében papjaitól és híveitől egyaránt egymás szeretetét, a családok megbecsülését és a haza szolgálatát kérte. Győri munkásságának ideje hazánk talán legnehezebb korszakára esett. De ő - példát mutatva embertársainak - ebben az embertelen időben is bátran megállta helyét. Szembeszállt a náci intézkedésekkel, védelmébe vette az üldözötteket, menedéket nyújtott az üldözötteknek, a hajléktalanoknak, közöttük igen sok volt gyulai hívének is. Rövid négy esztendei áldásos munkássága után, 1945. március 30-án, nagypénteken, az Úrjézus halálának napján, nyájának védelme közben érte az életét elvevő halálos golyó, egy részeg orosz katona fegyveréből. És a jó pásztor életét adva az övéiért, elindult a Szentatya által adott kitüntetéssel a mennyekbe vivő úton.