Erdmann Gyula: Begyűjtés, beszolgáltatás Magyarországon 1945-1956 (1992)
III. Az "új szakasztól" a forradalomig. A begyűjtési rendszer 1953 júniusától 1956 októberéig
lettől még elvonható készletből) téesz-eknél 65, egyéni gazdáknál 80%-ot kellett "elhozni". El kell érni az önkéntességet - állt az előterjesztésben -, ám ha így nem sikerül, akkor az illetékes tanács kötelezhesse a termelőt. 146 Hamarosan ezt nyilvános rendeletben is közzételték azzal a bővítéssel, hogy a makacskodó termelővel a cséplőgépnél kellett szerződést kötni; ez. azt jelentette, hogy addig nem csépelhette el gabonáját (máshová pedig a forgalmi kötöttségek miatt nem fordulhatott), amíg le nem szerződött. Vetőmagszükségletként 110 kg/kh, háztartási szükségletként 220 kg/fő lett meghatározva. Az ezen ill. a kötelező beszolgáltatási mennyiségen felüli termés (ha volt ilyen) képezte a kötelező szerződéssel átadandó részt. Ha ellenszegült az illető, már ott, a cséplőgépnél elvehettek tőle erőszakkal a "felesleget". Ráadásul a minisztérium országosan is meghatározta a szerződéssel átadandó termények és állatok mennyiségét, s ezt kellelt tovább bontani a termelőkre, ami nyilván nem történhetett másként, mint 1952-53-ban is: attól vitték, akinek volt, sanyargattak mindenkit azon az alapon, hogy "biztos, ami biztos"... A végrehajtó apparátus félelme volt a legbiztosabb "ösztönzés". 147 Az ismét alaposan megfélemlített parasztok - érthető módon - "az első szóra" megjelentek 1956-os tervük egyeztetésén. Az apparátus büszkén jelentette, hogy az 1.575 ezer gazdából csak 19 ezret kellett meg nem jelenés miatt, hivatalból megterhelni. A személyes tárgyalásokra ekkor is csak a termelési tervek rögzítése után került sor, ami a Földművelésügyi Minisztérium ill. a Begyűjtési Minisztérium által kiadott, nemegyszer ellentmondó előírások ütközéséhez vezetett. Komoly gondját jelentette e mellett a tervezésnek - továbbra is - a földnyilvántartások rendezetlensége; az 1955-56-ban ismét erőteljesen folytatott tagosítások (mint az egyéni termelői kedv kiölésének immár többéves, 1953-54 során átmenetileg visszafogott fő eszköze) követésére a földnyilvántartó szervezet egyszerűen képtelen volt, s így alap adatsorok voltak hiányosak. Az 1956-os terv - hűen a rákosista szisztémához - igen ambícié)z.us lett. A kötelező beadás tervét (nem törődve a folyton kevesbedő egyéni gazdaságok abszolút számban is csökkenő földterületével 148 ) 1955-höz képest 4,5%-kal emelték, bízva abban, hogy az időjárás olyan kegyes lesz, mint 1955-ben volt; más ok a bizakodásra nem létezett. Azzal sem törődtek, hogy 1955-56-ban 107 ezer kh-at írtak át szántóról és rétről legelőre! Az 1955-ös beadásra kötelezett területtel szemben 1956-ban 133 ezer kh hiányzott. Az állami tartalékföldek viszont 776.900 kh-ról 610.600-ra csökkentek a szívós felderítő munka eredményeként. (Ez egyben azt jelentette, hogy 1955-ben meglehetősen sok föld állt műveletlenül úgy, hogy senki sem tudott róla ill. nem törődött vele.) Mindez összességében természetesen a szövetkezetek és a még létező egyéni gazdaságok erősebb terhelésével járt együtt. Pedig akadt figyelmeztető 146. A Begyűjtési Minisztérium előterjesztése a Minisztertanácshoz 1956. jún. 9. - Uo. TÜK 9. t. 147. 22/1956. Mt sz. r. fjún. 28.) - MK 1956. 317. 148. 1956-ban az egyéni gazdaságok területe (csak a 800 négyszögöl feletti gazdaságokkal számolva) 343.800 kh-al csökkent! A téesz-eké ugyan ennél többel (tartalékföldekkel is bővülve), 414.100-al nőtt: azonban a téesz-norma kisebb lévén, a még mindig egyénileg gazdálkodókon kellett elverni a port, amellett, hogy valamelyest növelték a téesz-begyűjtést is. Vö. VI. sz. melléklet.
