Erdmann Gyula: Begyűjtés, beszolgáltatás Magyarországon 1945-1956 (1992)

I. A beszolgáltatási rendszer Magyarországon 1945-1948

Az állami beavatkozás természetesen nem kizárólagos magyar jelenség volt. Az erőteljes agrárolló miatt elszegényedő parasztság, a visszaeső mezőgazdasági termelés láttán Ausztria és Csehszlovákia importkorlátozást vezetett be, s párhuzamosan ösztökélte a belső agrártermelést. Az agrártermelő közép- kelet-európai országokban az állam kezdte támogatni az eladósodott mezőgazdasági termelőket - pl. hitelvisszafizetési moratóriummal, sőt a visszafizetések részbeni elengedésével (Jugoszlávia, Bulgária, Lengyelország); másutt maximálták a kamatterhet (Románia). Az állam - láttuk, ezt tette Magyarország is - monopolizálta az értékesítést és exporttámogatást kezdeményezett, közreműködve a kvóta termelőkre bontásában is (Jugoszlávia, Románia, Lengyelország.) A szövetkezetek szerepe a központi értékesítési előírások végrehajtásában Csehszlovákiában és Bulgáriában volt jelentős. A II. világháború időszakában alapvetően változott az állami beavatkozás rendszere a mezőgazdaságban is. A parasztság és a mezőgazdasági munkások tekintélyes része bevonult, s bár a mezőgazdasági beruházások - ha messze elmaradva is az iparétól - növekedtek, egyre keservesebben lehetett a közellátást, hadseregellátást és a fokozódó, Németországba irányuló export igényeket kielégíteni. Csökkent a mezőgazdasági termelők érdekeltsége az árutermelésben, hiszen a hadi termelésre állított ipar egyre kevesebb fogyasztási cikket, ill. a mezőgazdasági termelésben szükséges iparcikket állított elő és forgalmazott. így a kormányzat egyre keményebb kézzel nyúlt a készletgazdálkodási-beszolgáltatási-terményforgalom szabályozási, majd a termelési kényszert megvalósító rendszabályok után. Az 1931: XXVII. tc. (a kivételes hatalomról), majd az 1939: II. tc. (a honvédelemről) rendkívüli intézkedésekre jogosította fel a kormányt. így az utóbbi tc. széles körű rendeletalkotási joggal ruházta fel s ezen belül lehetővé tette a kötött gazdálkodás, munkakötelezettség, szerteágazó hatósági árszabályozás megvalósítását. 1940-től a termelők hatóságilag igazolt háztartási-gazdasági szükségletén felüli összes gabona-, tengeri-, cukor-, zsír-, majd 1941-től burgonyakészletét zárolták és igénybe vették. A termelőkre, de a fogyasztókra (ellátatlanokra) is kiterjedt a készletbejelentési kötelezettség.

1 A levágott sertések után dézsmaként kellett beadni 3-6 kg zsírt.

2 A zárolt készletek biztosítása érdekében a forgalmazást is szigorúan megkötötték: eladásra gabonát csak a FUTURA és bizományosai, ill. a Földmívelésügyi Minisztérium és a Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztérium által feljogosított kereskedők vásárolhattak, akik két hetente jelentették készletállományukat. E rendszabály 1943-tól minden beszolgáltatásra alkalmas terménnyel foglalkozó kereskedőre, felvásárló szervre vonatkozott. Őstermelők őrlési engedélyt csak háztartási szükségletük erejéig kaphattak. A cséplőgépeket és a cséplés kezdetét is be 1. Zsírból pl. be kellett jelenteni a 3 kg/fő feletti fogyasztói keszletet, míg a termelők az 1 q zsír feletti készletet, ill. a 10 sertés feletti sertés-számot voltak kötelesek eleinte bejelenteni. Gabonából 1 q, lisztből 50 kg lehetett fejenként fogyasztói tulajdonban. A bejelentési kötelesség, zárolás hamarosan kiterjedt a babra, borsóra, szénára és szalmára is. Az "államosított" készleteket a tulajdonosok elszállításig kötelesek voltak gondosan tárolni. 2. Közfogyasztásra vágás esetén 3 kg-ot, magánfogyasztásra vágáskor az első sertés után 3, a többi után 6 kg-ot.