Erdmann Gyula: Begyűjtés, beszolgáltatás Magyarországon 1945-1956 (1992)
Mellékletek
felleli kérdésünkre válaszolni tudjon. Arra a meggyőződésre jutottunk, hogy a községi tanácsok a legkevesebb gondot fordítanak a tanácsi apparátus példamutatására. A járási tanácshoz beküldött tanácstag hátralékosok névsora sem a valóságot mutatja, így a járásnál, megyénél lévő kimutatásból a valóságnak megfelelő adatok nem állnak rendelkezésre. Bács-Kiskun megye Lajosmizse községében pl. csak a minden cikkfélcségből hátralékos tanácstagokat mutálták ki, a részben teljesítőket, egy cikkféleségből hátralékosokat nem. Ugyancsak Bács megye Ladánybene községében a tanácstagok számát, sem névsorát megmutatni nem tudták arra hivatkozva, hogy mindig elkérik, hol a párt, hol a földművesszövetkezet népnevelés céljára. Ebből következtetünk arra, hogy a jelenlésekben sokkal több hátralékos tanácstagnak kellene lenni, mint van. A tervteljesítés terén rossz példái mulatnak egyes tanácselnökök is, mint pl. Hosszúpáiyi község vb elnöke Kerek Károly, akinek nyilvántartási lapján teljesítés nincs, de arra hivatkozott, hogy a vételi jegyet még nem adta le. A községnek 34 beadásra kötelezett tanácstagja van, közülük 100 %-ban egy sem teljesítette beadási kötelezettségét. Huszonegy tanácstag teljesített részben, de a részteljesítés is olyan, hogy a beadás mértékéhez, a teljesítés mennyisége kevés. Pl. előírás teljesítés tej tojás baromfi lej tojás ba rom fi Békési István 150 9.50 3,20 40 6,50 1,70 Faragó Gyula 156 20,70 6.90 2,50 5,40 ifj. Kovács F. 240 19.60 4.50 87 (a fenti előírások az I. féléves tervek és teljesítések) A debreceni járás Nyírmártonfalva községében 29 beadásra kötelezett tanácstag közül egy sem tett eleget beadási kötelezettségének. A polgári járás begyűjtésben első községében (Tiszacsege) sem kifogástalan a példamutatás. Az 58 beadásra kötelezett tanácstag közül 21 százszázalékosan, 24 részben teljesítette, 13 pedig nem teljesítette beadási kötelezettségét. A tanácstagok közül 9 párttag van, közülük 7 még nem teljesített semmit. A neveiket kiadták a pártlitkárnak, aki ugyancsak hátralékos Nyírmártonfalván. Takács László függetlenített párttitkár első félévi tojás, baromfi (1,90 kg, 2,40 kg) beadását nem teljesítette. Hosszúpáiyi községben a függetlenített párttitkár, Vass Gyula sem teljesített, ugyancsak Kovács Imre párttitkár és Nagy József tszcs párttitkár sem adott még be I. félévi tojás beadásába semmit. A községekben az említeti példák mutatják a pártfunkcionáriusok hozzáállását az államfegyelemhez. Ez is visszahúzólag hat a községek tcrvteljesítésére. Az említett hiányosságokat szaporítja az is, hogy a nyilvántartások hiányosak, rendezetlenek. A debreceni, nagylétai és polgári járásokban az 1952. évi terményhátralékok felvezetése nem történt meg. A tej- tojás- baromfi hátralékokat általában felvezették. A tojás, baromfi véleljegyeket lekönyvelték, a tej vételjegyekel azonban