Erdmann Gyula: Begyűjtés, beszolgáltatás Magyarországon 1945-1956 (1992)

I. A beszolgáltatási rendszer Magyarországon 1945-1948

5. Az 1946-47-es beszolgáltatási rendszer A példátlan méretű infláció elhatalmasodásával párhuzamosan, 1945-46 fordulójától megkezdődtek a stabilizáció előkészületei. A stabilizáció megkövetelte a termelés fokozását, a készletek növelését, az árak-bérek szoros egyensúlyát, az állami bevételek növelését, a készletek központi elosztását, az állami hitelek folyósításának szigorú rendjét. Mindez a háború alatt már kiépült, majd utána fellazult kötött gazdálkodás felerősítését írta elő. Mint láttuk, a mezőgazdaságban 1945 folyamán is megmaradtak a kötöttségek, de nagy részük csak papíron létezett. A gazdasági-politikai élet minden számottevő tényezője egyértelműen az állami beavatkozás növelése mellett állt. Az MKP már 1945 szeptemberében követelte az alapanyagok és a közszolgáltatás, a főbb élelmiszerek árának maximálását, a progresszívebb adórendszert, a központi anyaggazdálkodást, a munkakötelezettség szigorú végrehajtását, az újjáépítés szükséglete szerinti tervszerű munkaerő-gazdálkodást.

78 1946 februárjában az MKP már intézményesen is centralizált anyaggazdálkodást, jegyrendszer alapján történő közellátást szorgalmazott.

79 Ugyanakkor a kommunista Varga Jenő rámutatott, hogy a kötött gazdálkodás nem azonos a tervgazdálkodással; tervgazdálkodás csak a szocialista tulajdon túlnyomóvá válásával lehetséges. Arra is utalt, figyelemre méltó módon, hogy a szorgalmazott kötött gazdálkodás célja nem csupán a meglévő készletek hatósági elosztása, hanem a termelés fokozása, az életnívó növelése is lehet.

80 A parasztpárti Kovács Imre a nemzetgyűlésen sürgette 1945 végén a legszigorúbb irányított gazdálkodás bevezetését, a kényszerrendszabályokat.

81 A kisgazdapárt jobbszárnyán álló, majd a pártból kommunista nyomásra kizárt Sulyok Dezső is "offenzív kötött gazdaság", megtervezett rendszer mellett érvelt, elvetve a gazdasági liberalizmus gondolatát.

82 A Hitelbank szakértői is a kormány erőteljesebb gazdasági beavatkozását támogatták, az adott helyzetben elutasítva a kereskedelmi szabadságot; előrelátó és tervszerű gazdaságot kívántak.

83 Természetesen ki-ki mást értett az irányított gazdaság célján. A kisgazdapárt a magántulajdon sérthetetlensége és a tőkés haszonelvűség alapján álló gazdaságirányítást kívánt, míg az MKP éppen nem utolsó célja - előlegezhetjük: eredményesen képviselt célja - a tőke korlátozása, a tőkés haszon minimalizálása, sőt megszüntetése, a kisajátítást megalapozó gazdaságirányítás volt. Az azonosnak ható követelések mögött tehát élesen ellentétes végcélok húzódtak meg. Ennek megfelelően éles harc folyt az irányított gazdaság csúcsirányító szervének kézben tartásáért. Az 1945 márciusában létesült Országos Gazdasági Tanácsban a tőkések szava dominált (a tanács 12 tagjából hatot a koalíciós pártok, hatot a tőkések delegáltak). A tanács nem rendelkezett operatív 78. Az MKP és az SZDP határozatai 154.79. Uo. 209,80. SzN 1946. aug. 8. ("Szabad vagy kötött gazdálkodás?") 81. Ngy. N. 158. (1945. dec. 5.) 82. Uo. Hl/50. (1946. aug. 14.) 83. Berend 1962. 86.-