Erdmann Gyula: Begyűjtés, beszolgáltatás Magyarországon 1945-1956 (1992)

III. Az "új szakasztól" a forradalomig. A begyűjtési rendszer 1953 júniusától 1956 októberéig

működtetni. 272 Érdekes módon a Racionalizálási Kormánybizottság tanácsi szakbi­zottsága másként foglalt állást 1954 februárjának elején. Meghagyni javasolta a be­gyűjtés hat főhatóság alá tartozását azzal, hogy a koordináció a Begyűjtési Minisz­térium feladata legyen, a kötelezően begyűjtendő cikkek éves terveinek elkészítésével együtt. A begyűjtő vállalatok operatív teendőit a szakbizottság megszüntette volna, azaz a vállalatokat csupán passzív átvevőként képzelte el, míg a begyűjtés szervezését és vezetését a begyűjtési hatósági apparátus leendőjeként határozta meg. Egyetlen igazán hasznos javaslata volt e bizottságnak: a beszolgáltatandó cikkek számának csökkentése, ami automatikusan a begyűjtés egyszerűsítését is jelenthette. Az igazán meghökkentő javaslata azonban az volt a tanácsi (!) szakbizottságnak, hogy megyei és járási begyűjtési hivatalok szervezését, egy teljesen új hivatali apparátust indítványo­zott, miközben a tanácsok begyűjtési részlegeit megszüntetni törekedett. Ez a be­gyűjtési munkakör központosítását, a tanácsrendszerből való kiemelését jelentette. 273 Nos, új szakasz ide - új szakasz oda, a begyűjtésnél a centralizmus győzött, méghozzá "egyszerűsítés" címszó alatt. Úgy tűnik, maguk a tanácsok is menekültek az igen népszerűtlen és hálátlan ügykörtől, nem törődtek a látszólagos presztízsveszteséggel. A Minisztertanács 1954 márciusának közepén az ágazat átszer­vezését határozta el. Alapelvként lett meghatározva a törvényesség biztosítása; ennyi azért beszivárgott az 1953 júniusa utáni frissebb levegőből. A begyűjtést - mint szer­vezési feladatot - elválasztották az áru-átvételtől és forgalmazástól. A begyűjtési tárca az átvételt irányító hat minisztérium ill. főhatóság alá rendelt begyűjtő vállala­tokat is ellenőrizhette, s ezzel egy-egy vállalat kettős irányítás alá került. A begyűjtési rendszer kidolgozása, a kötelezően beszolgáltatandó cikkek begyűjtésének szervezése is a begyűjtési apparátus feladata lett. A kenyérgabona esetében - különleges jelen­tősége miatt - az átvétel közvetlen bonyolítását is a Begyűjtési Minisztérium fela­datává tették; a minisztérium tehát napi, operatív feladatok ellátására is rákényszerült. A Minisztertanács elrendelte a megyei és járási begyűjtési hivatalok, a községekben be­gyűjtési megbízotti hálózat április 15-ig történő felállítását. Ezek feladata lett a termelői kötelezettségek megállapítása, a fentről érkező tervek lebontása, a nyilvántartások vezetése stb. A hálózatot úgy szervezeték, hogy 420-450 termelőre jusson egy-egy be­gyűjtési hivatalnok. A begyűjtési tárcától az élelmiszeriparhoz került az Állat- és Zsír­begyűjtési Igazgatóság, és a Sertéstenyésztő- és Hizlalási Igazgatóság, párhuzamosan viszont a Malomipari Igazgatóság a Begyűjtési Minisztérium fennhatósága alá került a gabonabegyűjtés még erőteljesebb központosítása érdekében, egyébként pedig telje­sen értelmetlenül. A Minisztertanács ezentúl az átvételben jelentős szerepet játszó földművesszövetkezetek raktárainak jelentős részét is központosította, akkori kife­jezéssel "nosztrósította". Ez tetemes többletköltséggel járt. Az új hivatalok szervezése, a nosztrósítás illuzórikussá tette a Minisztertanács elvárását, miszerint az átszervezés­sel 45 millió Ft-os béralapot, és 5.400 főnyi létszámot kell megtakarítani. Ez már csupán az erőteljes központosítással mindig is együttjáró automatizmusok miatt is 272. Uo. 19-5/1954. 304. (1954. febr. 1.) 273. Uo. 1954. - 521.

Next

/
Thumbnails
Contents