Erdmann Gyula: Begyűjtés, beszolgáltatás Magyarországon 1945-1956 (1992)
III. Az "új szakasztól" a forradalomig. A begyűjtési rendszer 1953 júniusától 1956 októberéig
Ha a földterület-megoszlást szektorok és művelési ágak szerint nézzük, további fontos információkhoz jutunk. A VI. sz. mellékletből látjuk, hogy az egyéni gazdaságok szántóterülete és összes földterülete is 1949-52 között folytonosan és meredeken csökkent; 1954-ben ez a folyamat megállt, sőt valamelyest megfordulni látszott, hogy aztán ismét mutatkozzék az egyéni gazdálkodás terének szűkülése. Természetes, hogy az állami gazdaságok és szövetkezetek területi adatai éppen az ellenkező mozgást mutatják: területük megsokszorozódik, s e folyamattól csak az 1953-54 közti némi területcsökkenés tér el, ami a Nagy Imre-korszak következménye volt. Csupán a szántók vonalán az állami gazdaságok 1949-56 között területüket 108.700 kh-ról 1.277.964-re, a szövetkezetek pedig 75.575 kh-ról 2.100.433-ra (!) növelték. A termésátlagoknál a kenyérgabona esetében az állami gazdaságok valamivel jobb eredményeket értek el, mint az egyéniek és a téesz-ek (1953 kivételt jelent); a kukoricánál már vegyes a kép: 1950-ben az állami gazdaságok voltak jobbak, 1951-ben viszont az egyéni gazdák és a téesz-ek is alaposan felülmúlták az állami gazdaságokat. 1952- ben (az igen rossz termésű évben) és 1953-ban sem változtak az arányok. Sőt, 1953- ban az egyéniek az állami gazdaságok termésátlagának kétszeresét produkálták. Az 1955-ös év volt az első, amikor a három szektor közel azonos szintet ért el, hogy aztán 1956-ra ismét az egyéni gazdáké legyen az elsőség. A munkaigényes kultúrában tehát a kedvetlenné tett, agyonsanyargatott egyéni gazda fölénye vitathatalan volt! Ezt jelzi a cukorrépa adatsora is: 1955 kivételével az állami gazdaságok nem voltak versenyben; a szövetkezetek jobban megközelítették - itt-ott meg is előzték az egyénieket. A burgonyánál vegyescbb volt a kép, az egyéniek azonban itt is jól tartották magukat. Napraforgót szinte végig jobb eredménnyel termeltek az egyéni gazdák, mint az állami vagy szövetkezeti gazdaságok. A termésátlagok adatsora is sok mindent jelez! Tudni kell ugyanis azt, hogy az állami gazdaságok kapták a költséges beruházások és támogatások túlnyomó zömét; a téesz-eknek jóval kevesebb jutott, az egyéniek pedig lényegében nem részesültek állami segítségben! Az állami gazdaságok igen pazarló, költséges és szervezetlen munkával, egyre nagyobb területeken, nem voltak képesek összességében pótolni a kieső egyéni paraszti termelést. Ugyanez áll a téeszekre is, bár náluk valamelyest jobban hasznosultak az állami támogatások. (A földterületek szektor szerinti megoszlásához, a termésátlagokhoz Id IV. és Vl/b. sz. melléklet.) Az állami gazdaságok és a téesz-ek kedvezményezett helyzetére utal a talajjavításokkal kapcsolatos adatok sora. Az állami gazdaságok 1950-56 között 6.400 - 30 ezer kh közti területet javíthattak évente, ugyanakkor a szövetkezetek 600-20 ezer kh-at. 188 Az egyéni gazdák talajjavításra állami segítséget nem kaptak. Az ország összes műtrágya-felhasználása 1940-ben 77 ezer t, 1950-ben 185 ezer t, 1955-ben 256 ezer t volt. Ez, a világszínvonalhoz mérten csekély, bár enyhén emelkedő mennyiség mind az állami gazdaságok és téesz-ek földjeit gazdagította. 189 Ha ezt tudjuk, akkor még többet mond a termésátlagok imént említett, szektoronkénti adatsora, az egyéni gazdaságok jobb eredményessége. Említsük meg, 188. Adattár I. 662. 189. Uo. 663. Vö. XVI. sz. melléklet.
