Erdmann Gyula: Begyűjtés, beszolgáltatás Magyarországon 1945-1956 (1992)

III. Az "új szakasztól" a forradalomig. A begyűjtési rendszer 1953 júniusától 1956 októberéig

fejenkent 200, gyermekek esetén pedig 160 kg kenyérgabonát, igaz, csak köleseimképpen. Azok pedig, akik teljesítették vetéstervüket, de mégsem tudtak megfelelő mennyiséget beadni, nem kerültek a végrehajtás és a 10%-os büntetőkamat hatálya alá, hanem helyettesítési lehetőséget kaptak, ill. "végső esetben" 1957-re írták (volna) át adósságukat.

165 A Begyűjtési Minisztérium szeptember 26-án a Politikai Bizottsághoz fordult, s előterjesztésében már egyes "kevésbé fontos cikkek" (baromfi, bor) kötelező beadásának törlését, a földadó természetbeni kiegyenlítésének megszüntetését indítványozta, megemlítve, hogy a magán-sertésvágások utáni zsírbeadási kötelezettség dézsma jellege miatt nagyon támadható; törlését azonban még nem merte vállalni a közellátási helyzet miatt. A javasolt tehermérséklések jelentőségét jelzi, hogy a baromfi addigi, a kötelező beadásnál alkalmazott átvételi ára 7,10 Ft/kg volt, a szabadfelvásárlási ár pedig 22 Ft/kg! A bornál a kötelező beadási ár 2,70, a szabadfelvásárlásnál pedig 6,66 Ft/l volt, az átlagos fogyasztói ár pedig elérte a 14 Ft/l-t! Márpedig a kötelező beadás törlése a szabadfelvásárlási árak érvényesülését jelentette az állami felvásárlások során.

166 A Begyűjtési Minisztérium - egy feljegyzésben - részletesen is kitért a földadó természetben fizetésének parasztságot kisemmiző voltára. E szerint 1955-ben a termelők (téesz-ek és egyéni gazdák) összes értékesített kenyérgabonájuk 27%-át adták be földadóként, azaz ellenérték nélkül; emellett további 23%-át cséplőrészként, őrlési vámként, gépállomási géphasználati díjként adták le, pénzbeni ellenértéket tehát (beleértve az önfogyasztást is) mindössze a beadott ill. értékesített gabona 50%-a után kaptak! 1956-ban - mivel megint rosszabb volt a termés - az arányok még kedvezőtlenebbül alakultak: földadóba ment a teljes kenyérgabona-termés 34%-a, 25%-ot vitt el az említett szolgáltatások természetbeni ellentétele, s mindössze 41% maradt a család ellátására és pénzért történő értékesítésre ill. vetőmagra. így a kenyérgabona esetén szó sem volt arról, hogy a termelő megkapja a termelési költségeket. 1955-ben pl. az állam részére értékesített (földadóként és kötelezően ill. szabadon beadott) kenyérgabona 1 q-ja után a termelő 86, 1956-ban pedig 62 Ft-ot kapott, akkor, amikor a kötelezően beszolgáltatott búza ára q-ként 75 Ft volt, a szabadfelvásárlási ár pedig elérte a 280 Ft-ot, nem is szólva a tényleges piaci árról: 300 - 320 Ft! A kenyérgabonánál a kötelező beadás és a szerződéses szabadértékesítés termelői átlagos aránya 66-34 volt, míg a sertésnél 50-50, marhánál 16-84, a tejnél 39-61 stb. így "sikerült" megközelíteni ismét az 1952-es állapotot: 1956-ban, a gyengébb termés után 350 - 400 ezer termelőnél hiányzott a háztartási szükséglet a beadás és a vetőmag biztosítása után... A kitűnő agrár-adottságú és hagyományosan jó gabonatermelő Magyarország így vált ismét - egy-két éves fellélegzés után - az éhező parasztok országává.

167 Ezek után az apparátus a határozott ébredés jeleit kezdte mutatni. Október közepén Szobek András tollából cikk jelent meg a Szabad Népben, amely jelezve a 165. 2156/1956. Mt sz. h. - Uo. 46. (szept. 11.) 166. UMKL-Begy. M. TÜK - 9. t. 167. Az 1956. szept. 20-i feljegyzés: Uo. 006/49/1956.